2019. május 25., szombat

Indul a billentyűverseny második fordulója

Évadzáró hangversenyéhez közeledik az Unikum bérlet. A Filharmónia Magyarország szervezésében június 10-én Sebestyén Márta, a Szent Efrém Férfikar és Kovács Róbert koncertjével búcsúzik az évad Budapesten. Az idei évben sem volt hiány kiváló koncertélményekben és ez az új évadban sem lesz másként. A Budapesten unikumnak számító bérlet billentyűversenye tavaly hatalmas sikert aratott. Az idei, 2019/20-as verseny még gazdagabb programokkal, három résztvevővel indul: a hangszerek királynője az orgona, Mozart eszköze a fortepiano és az elmaradhatatlan zongora. A hangszerek mellett versenybe szállnak híres hazai és külföldi művészek és felcsendülnek a klasszikus zene kincsestárából kiemelkedő művek.

Az Unikum bérlet 2019. november 15-én egy igazi különlegességgel indul. Az évadnyitó hangversenyen a közel száz éves tradícióval rendelkező Nemzeti Filharmonikus Zenekar műsorát hallhatja a közönség. Amellett, hogy hangversenyeiken rendszeresen világhírű vendégművészek és vendégkarmesterek lépnek fel, a zenekar működésének egyik pillérét jelenti kiemelkedő pályakezdő magyar muzsikusok meghívása is. A Zeneakadémia Nagytermében ezúttal az együttest a 2018-ban Junior Prima Primissima díjjal kitüntetett fiatal karmester, Rajna Martin vezényli. A hangverseny során közreműködik a zenekar visszatérő vendége, a kétszeres Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Ránki Dezső.

A bérletben köszöntheti a közönség a régizene kiemelkedő szakértőjét, Vashegyi Györgyöt és zenekarát. Az 1991-ben alakult Orfeo Zenekar hazánkban a legkiválóbb autentikus megszólaltatója a régizenei kompozícióknak.  A Mozart est másik főszereplője, Berecz Mihály zongoraművész. A fiatal magyar zongorista generációjának egyik legkiemelkedőbb egyénisége. Hét évesen kezdett zenét tanulni, először hegedült, majd később a zongorát választotta. 16 évesen mutatkozott be Ravel G-dúr zongoraversenyével a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Kocsis Zoltán vezényletével, a nagy sikerű hangversenyt pedig számos meghívás követte. Külföldi vendégszereplései közül kiemelkedik a szintén 2013-ban a berlini Konzerthausban adott koncertje, ahol Liszt Magyar Fantáziáját játszotta, majd 2017-ben Beethoven c-moll zongoraversenyével a Philharmonie-ban lépett fel. 2018-ban első díjat nyert a II. Manhattan Nemzetközi Zenei Versenyen és még ugyanebben az évben megnyerte a londoni Királyi Zeneakadémia Harriet Cohen díját is. 2017 óta egyetemi tanulmányait ugyanezen a Zeneakadémián, Londonban folytatja, ahol jelenleg Christopher Elton osztályában tanul.
A művészek egy igazi zenei csemegével készülnek az Unikum bérlet hangversenyén, ugyanis Berecz Mihály a modern zongora Mozart-korabeli elődjén, fortepianón fog játszani. A különleges hangszeren pedig Mozart három zongoraversenye csendül fel, úgy, ahogy azt a mester és kortársai hallhatták.

Március 30-án különleges zenei élményt tartogat az évad zárókoncertje, a Westminster Katedrális kiemelkedő orgonistájával, Martin Bakerrel újra egy színpadon a MÁV Szimfonikus Zenekar és visszatérő vendége, Daniel Boico.  Az izraeli karmester a kritikusok szerint "Dinamikus, élénk, izgalmas és fantáziadús - egy vitathatatlan csillag, aki a mágneses karizmát ötvözi a képzett technikával". A MÁV Szimfonikus Zenekart 1945-ben alapította a Magyar Államvasutak Zrt. Az ország élvonalbeli hivatásos zenekarainak sorában tartják számon. 2011-ben az egyik legjelentősebb zenei elismerésben részesült, megkapta a Bartók Béla-Pásztory Ditta díjat. Repertoárjuk a barokk zenétől a modern, kortárs művekig terjed. A zenekar magas művészi tudását számos külföldi turnén is elismerték. Világszerte elismert karmesterek – például Kobayashi Ken-Ichiro, Franco Ferrara, Herbert Blomstedt vagy Irwin Hoffman – vezényelték már koncertjeiket, és olyan világsztárokkal dolgoztak együtt, mint Luciano Pavarotti, Placido Domingo, José Carreras, Miklósa Erika, Rost Andrea, Vásáry Tamás, Kocsis Zoltán, Helen Donath és Menahem Pressler.

A régi és az új bérletesek elővásárlási kedvezménnyel, június 15-ig válthatják meg, vagy hosszabbíthatják meg bérletüket. 


További információ: www.filharmonia.hu 

Nincsenek megjegyzések: