Csend
A szomszédom vásárolt egy úthengert. Az udvaromon macskák bújócskáztak. Kinn az utcán egy orgonaépítő és egy ismeretlen ember kószált. Lassan hullott a hó, talán a saját szállingózásán tűnődött. Remegett a csend.
(Kristóf)
Előrebocsájtom, nem szeretem az operett hamis álomvilágát, negédes dallamait. Ez az előadás szakított a hagyományokkal, keletkezésének korába helyezte a cselekményt, ezért megjelenik benne az első világháború, a monarchia szakadása, a nemzetiségi problémák és a politika, van ami súlyosabban, van ami csak a háttérben, vagy érintőlegesen. Áthallások vannak az éppen lerúgott szocializmusra és furcsa módon jövőbelátóan a mai viszonyokra is (vagy ezt csak én magyarázom most bele?).
Hogy más mint az eredeti, már a címe is jelzi: A Csárdáskirálynő 1916. Mohácsi azon kívűl, hogy egy kicsit bele- és átírt (ki-ki döntse el, hogy ez jó vagy rossz), nem tett mást - saját szavaival -, mint eljátszatta rendesen a megírt szituációkat. Kibontotta és továbbgondolta a jeleneteket (leásott a mélyükre, ahogy komoly ítészek mondanák). Így felszínre került a dráma a leányregény történetből. Nem volt egy vidám előadás, bár sokat lehetett nevetni polgárpukkasztó megoldásain. (Na jó, van aki tényleg pukkadt tőle: románoznak az orfiban, ahol Ady részegen motyogja verseit, Bóni kifejti, hogy egész családja árulások során keresztül lett gróf, ő most miért ne árulhatna el bármit és bárkit?, Szilvia meleg szavakat váró kérésére szintén Bóni azt feleli: Vasaló, baszd meg!, stb.)
A végén minden „jóra” fordul, a hatalom elrendezi, igaz, már senki sem kívánja ezt a „jót” (a hatalom tudja, hogy mi kell a gyermek népnek, még ha bele is pusztul) és közösen süllyednek el a monarchia frissen felavatott büszkeségével a történelem hullámaiban.
Az előadás nagy vihart kavart. Akik tévesen az óvodás farsangra színrevitt Csárdáskirálynőre váltottak jegyet, gyalázatot emlegettek, mások buszokat szerveztek az ország városaiból, annyi volt az érdeklődő. A televíziós közvetítés még nagyobb vihart kavart és csak hab volt a tortán, hogy, október 23-án történt, így már egyesek hazaárulózást és nemzetgyalázást is kiabáltak. Hiába, akkoriban forradalmi időket éltünk…
A tévéfelvételt sokáig évente egyszer legalább megnéztem, külföldön élő barátaimnak ajánlottam és adtam bizonyítandó, hogy operettből is lehet katartikus előadást alkotni. Most, hogy Zsuzsa eszembe juttatta, megint kikapartam a sublót mélyéről a kazettát. Valaki kikereshetné az MTV archívumából is és újra műsorra tűzhetné hiszen úgyis annyi régi dolgot adnak manapság, ezzel kicsit gyarapodhatna az értékesek sora.
(simarafoto)
Európa 2010-es (egyik) kulturális fővárosa háromnapos ünneppel búcsúztatta a pünkösdi királyságot: koncertek, eszem-iszom, forralt bor. A hideg idő kicsit megtizedelte az érdeklődőket, de azért így is akadt elég szomjas torok, akik a város által egyes levelesládákba bedobott forralt boros bónokat akarták felhasználni. Mi nyolc bónnal vágtunk neki a kalandnak, ami nem tartott sokáig, mert az első poharat is egy korty után a legközelebbi ismerősünknek ajándékoztuk, mert olyan pocsék volt. A második borosnál már próbálkozni sem tudtunk, mert elfogyott a bónos bor.
Mindenesetre ahol az ajándék szar, ott a „jóra” sem vagyok kíváncsi.