2012. március 24., szombat

Az underground muzsika alapja - Velvet Underground

"1966-ban alakult amerikai zenekar.
Eredeti felállás: John Cale cselló, basszusgitár, billentyűsök;

Sterling Morrison gitár;

Lou Reed ének, gitár;

Maureen Tucker dob, ütőhangszerek.

Ha New York undergroundjait (földalatti metróállomásait) járjuk, tapasztalhatjuk, hogy sem a falakat, sem a padokat nem borítja bársony. Azonban abban az esetben, ha a hatvanas évek közepén NYC művésztelepeit járjuk, könnyen előfordulhat, hogy rátalálunk a "bársony földalatti"-ra, a Velvet Undergroundra. Az együttes tagjai 1964-ban jöttek össze és később felvett nevükhöz hűen underground zenét játszottak. Olyan zenei irányzatot képviseltek, amely elvontsága miatt csupán nagyon keveseket ragadott magával. A csupán underground és művészkörökben ismert zenekarra 1966-ban olyan jelentős művész figyelt fel, mint Andy Warhole. Az együttes ekkori neve Andy Warhole's Exploding Plastic volt, majd később állandósult Velvet Undergrounddá. Warhole pártfogásával sikerült a zenekarnak a Verve kiadóhoz szerződnie. Andy Warhole a zenébe nem szólt bele, viszont hozott az együttesbe egy németországi énekesnőt, Nicot. Az együttes 1967-ben jelentette meg első albumát. Már az első korongon meg lehetett találni a zenekar jellegzetességeit, kiváló improvizáló képesség, hosszú szólók, a diszharmóniák és disszonanciák felhasználása elvont gondolataik kifejezése céljából. A feedback, az erősítő és a mikrofon vagy a gitár közti öngerjedés tudatos felhasználása, és végül az addig még rockzenészek által sem megénekelt témák megszólaltatása egyedi színfoltja volt a bandának. Az öt művész-zenész azonban mind más-más elképzelést akart megvalósítani. A legkomolyabb konfliktus Nico és a zenekar vezetője, Lou Reed (1944. március 2.) között alakult ki. Az egyetértés hiánya miatt Nico távozott, sikeres szólókarriert kezdett, amely 1988 júliusában agyvérzés miatt bekövetkezett haláláig tartott. A Velvet Underground ismét quartettként működött. Zenéjükben érdekesen ötvöződött a kemény és a lágy hangzás. Dalaik témájában megjelent a misztika és a flower-power jegyei, de gyakran írtak a városi élet realitásairól is. Viselkedésükkel és törekvéseikkel olyan alapokat fektettek le, amelyeket csak egy évtized múlva használtak fel és fejlesztettek tovább a punk és a new wave előadói. A négy bohém zenész azonban nem bírta sokáig együtt. 1968-ban távozott John Cale (1942. december 5.), és ő is szólókarriert kezdett akárcsak Nico. Helyére Doug Yule került. A zenekar még több változást megért, majd a 70-es évek elején felbomlott. A négy alapító tag közül hárman önállóan készítettek albumokat. Cale és főleg reed sikeres zenészek lettek, nagyon sok jó és sikeres lemezt adva ki. A Velvet Underground nevével 1985-ben ismét találkozhatunk, amikor teljesen váratlanul újraalakultak. 1990-ben szellemi atyjuk, Andy Warhole emlékére készítettek egy korongot Song For Drella címmel. Drella, - Warhole beceneve volt - a Cinderella (Hamupipőke) és a drakula szóból származott. A szólókarrierrek mellett 93-ban ismét összejött a nagy négyes és egy európai koncertkörutat követően kiadtak egy live albumot. Ezt követően igencsak megnőtt az érdeklődés irántuk, de Morrison 95-ös halála megakadályozta a folytatást. Még ugyanabban az évben a Velvet bekerült a Rock Hallhatatlanok klubjába. A Velvet Underground olyan együttes amelyet a mai napig csak kevesen és ugyancsak felületesen ismernek, annak ellenére, hogy nagyon nagy hatást gyakoroltak a rockzene fejlődésére."
(literatura.hu)

"The Velvet Underground egy amerikai rockzenekar, mely 1965 és 1973 között működött. Leghíresebb egykori tagjai Lou Reed és John Cale.

Bár kereskedelmileg nem voltak sikeresek, a maguk idejének talán legbefolyásosabb zenekara voltak. Brian Enónaktulajdonítják azt a híres megjegyzést, hogy az az ezer ember, aki megvett egy Velvet albumot, utána mind késztetést érzett, hogy saját zenekart alapítson.
Az elsők voltak azon zenekarok közül, akik az avantgárd behatásokkal ötvözték a zenéjüket. Gyakran nyers és kemény hangzása sokakat befolyásolt a későbbi punkhard rock és alternatív előadók közül."

25 évvel ezelőtt halt meg Andy Warhol, Lou Reed pedig 70 éves. Ebből az alkalomból készített lemezt a legendás zenekar dalaiból Rudolphe Burger. Most az Arte jóvoltából megnézhetjük az album koncert változatát.

Nincsenek megjegyzések: