2017. március 24., péntek

Vakondok 4 filmbemutató az ország 9 városában

A 80-as, 90-es évekbeli magyar videojáték világsikereket bemutató Vakondok 4 – Végigjátszás című filmet 2017. március 29-én mutatják be Budapesten, majd nyolc további városban is a rá következő napokban. 

A film betekintést nyújt a vasfüggöny mögötti Magyarországra, ahol már a 80-as évek elején szervezett videojáték-fejlesztések folytak, miközben a világ többi részén még főleg csak otthoni hálószoba-fejlesztőkről beszélhettünk. A magyar fejlesztők munkáit szinte az egész világ ismerte, olyan kiadók adták ki a magyar játékokat, mint például a Commodore, Virgin, Activision, Sony. 1984-ben a The Times arról számolt be, hogy “…a nyugati játékboltok letakarítják polcaikat, hogy elférjenek rajtuk a magyar játékok…”.

A filmet olyan világhírű játékfejlesztők méltatták már, mint például Louis Castle, a Westwood Studios társalapítója (Dune II / Command & Conquer / Red Alert), Chris Taylor a Total Annihilation, Dungeon Siege és a Supreme Commander tervezője, vagy Ian Livingstone aki az Eidos egykori elnökeként olyan játékok létrejöttét felügyelte, mint például a Tomb Raider vagy a Hitman. Március végén, április elején pedig a magyar közönség is megnézheti a filmet a mozikban, a következő helyszíneken és időpontokban:

2017. március 29. szerda 19:00 – Budapest, Lurdy Mozi

2017. március 30. csütörtök 16:30 – Nyíregyháza, Krúdy Art Mozi

2017. március 30. csütörtök 18:00 – Miskolc, Művészetek Háza

2017. április 3. hétfő 18:00 – Székesfehérvár, Barátság Mozi

2017. április 5. szerda 19:00 – Tatabánya, Vértescenter Mozi

2017. április 6. csütörtök 18:00 – Pécs, Apolló Mozi

2017. április 7. péntek 20:00 – Szeged, Belvárosi Mozi

2017. április 8. szombat 16:00 – Szolnok, TISZApART Mozi

2017. április 8. szombat 17:00 – Debrecen, Apolló Mozi


A Vakondok 4 – Végigjátszás a Nemzeti Filmiroda által igazoltan nem művészfilm, nem kell félni megnézni, nem fog fájni ;)

További információ a www.vakondok4.hu weboldalon.

A film 6 éven aluliak számára nem ajánlott.

A film hivatalos honlapja: www.vakondok4.hu



" Nagyon megérintett a történet,
ez egy lenyűgöző és felemelő sztori. "
Louis Castle, a Westwood Studios társalapítója
Dune II / Command & Conquer / Red Alert

" Egy igazán szórakoztató és
kreatív módon elmesélt történet."
Chris Taylor, videojáték tervező
Total Annihilation / Dungeon Siege / Supreme Commander

" Ezt a történetet el kellett mesélni.
Nagyon szórakoztató, meg is néztem egyből kétszer. "

Steve Sargent, BAFTA díjas producer
GT Interactive / Rockstar Games / High Moon Studios



Így készült a Vakondok 4 - Végigjátszás from Moleman on Vimeo.
Látogass el a www.vakondok4.hu oldalra, és fedezd fel a Vasfüggöny mögötti magyar játékfejlesztések történetét.

Nincsenek megjegyzések: