2017. március 10., péntek

Erdei helyszínnel bővít a jubileumi Fishing on Orfű

"A 10 éves Fishing on Orfű új zenei helyszíne a fesztivál erdejében elhelyezett A tűzhöz közel színpad lesz, ahol a természet lágy ölén remekül megfér majd egymással a komoly- és könnyűzene. 

Az új erdei helyszín pár perc sétára található a fesztivál tetején elhelyezkedő Borfalu hajószínpadától. „A fesztivál egyetlen kihasználatlan területe a fenti erdősáv maradt, ami természetességével, elszigeteltségével, madárcsicsergős árnyékosságával egyértelműen üzent: csináljatok ide egy intim, akusztikus színpadot.” Mondta el Egyedi Péter, a fesztivál sajtófőnöke. „Azt szerettük volna, ha a kedvenc dalszerzőinken túl itt végre teret kaphatna a fesztiválon eddig meg nem jelenő klasszikus zene is.” – tette hozzá Egyedi.

Mivel A tűzhöz közel idei hangszere a zongora, a délutáni nyitósávban Fishinges zenekarokban játszó zongoristákat kértek fel, hogy előadói műsor keretében mutassák meg klasszikus zenei kötődésüket. Fellép Sárközy Zoltán Papa (30Y), Kovács Zoltán (Elefánt), Nagy István (Péterfy Bori & Love Band, Kassandra) és Menyhei Ádám (Kamikaze Scotsmen, The Qualitons).

A szervezőknek az is célja volt, hogy minél többféle hangszerelésű klasszikus zenét is el lehessen csípni az erdő lágy ölén. Kora délután 3-tól minden nap különleges komolyzenei programok várják az érdeklődőket, barokk zenei művektől könnyedebb és virtuózabb szólóhangszeres darabokon át a film- és sorozatzenék világáig. 

Természetesen a legfontosabb dalszerző-előadók sem hiányozhatnak A tűzhöz közel színpadról. Késő délutánonként Lévai Balázs, a jubileumi Fishing védőszentje tart interaktív műsort Mesél az erdő címmel, ahol az elhangzott dalok kapcsán beszélget dalszerzésről olyan előadókkal, mint Áron András Apey, Csorba Lóci, Dolák-Saly Róbert, Hó Márton, Szeder, Szesztay Dávid, Szűcs Krisztián és Szálinger Balázs vagy Víg Mihály. Késő éjjel további dalszerzők / produkciók is hallhatóak lesznek (immáron beszélgetés nélkül), fellép Bérczesi Róbert, Vincent Slegers (B), Lenthár Balázs, The Devil's Trade, a Gyík zenekar, Frenk és a Volkova Sisters.

A Fishing zenei programja még továbbra sem teljes: a szervezők hamarosan bejelentik a Fonóval közösen szervezett külső folkhelyszín, valamint a faluban elhelyezkedő színházi színpad fellépőit is. 

Részletes program, jegyek: www.fishingonorfu.hu"

A jubileumi Fishing on Orfű új zenei helyszíne a fesztivál erdejében elhelyezett A tűzhöz közel színpad lesz. Ne féljetek, ennyire nem lesz nehéz odatalálni :)

Az új helyszínen jól megfér majd egymással a komoly- és könnyűzene. Mivel A tűzhöz közel idei hangszere a zongora lesz, felkértünk Fishinges zenekarokban játszó zongoristákat, hogy mutassák meg nekünk klasszikus zenei kötődésüket. Fellép Sárközy Zoltán Papa (30Y), Kovács Zoltán (Elefánt), Nagy István (Péterfy Bori & Love Band, Kassandra) és Menyhei Ádám (Kamikaze Scotsmen, The Qualitons).

Szerettük volna, ha minél többféle hangszerelésű klasszikus zenét is hallgathatnátok az erdőben. Kora délután 3-tól minden nap különleges komolyzenei programok várnak rátok az új helyszínen.

Természetesen a legfontosabb dalszerző-előadók sem hiányozhatnak A tűzhöz közel színpadról. Késő délutánonként Lévai Balázs, a Fishing idei védőszentje tart interaktív műsort Mesél az erdő címmel, ahol az elhangzott dalok kapcsán beszélget dalszerzésről olyan előadókkal, mint Áron András Apey, Csorba Lóci, Dolák-Saly Róbert, Hó Márton, Szeder, Szesztay Dávid, Szűcs Krisztián és Szálinger Balázs vagy Víg Mihály. Késő éjjel további dalszerzők / produkciók is hallhatóak lesznek (immáron beszélgetés nélkül), fellép Bérczesi Róbert, Vincent Slegers (B), Lenthár Balázs, The Devil's Trade, a Gyík zenekar vagy a Volkova Sisters.

A részletes program/ napi bontás itt: www.fishingonorfu.hu
Bérletek és napijegyek itt:
http://bit.ly/foo17_ticketportal
http://bit.ly/foo17_tixa (SZÉP kártyás fizetés)
Friss infók folyamatosan itt: https://www.facebook.com/fishingonorfu

---
Dal: The Devil's Trade - No One Here

Felvétel: Fekete Gyula
Hang: Egyedi Péter
Utómunka: Kálocz Tamás

Nincsenek megjegyzések: