(fotó: xénia)
Mándoki György
hófúvás
felszáradnak a könnyek
lepereg a sár
talán visszakaphatsz valamit.
papíron.
látlak, mint a kamera
tavak partján, mindig télen,
valamit mondasz, vidáman,
lefelé intesz.
ilyennek szeretted volna
látni magad, nyugodt mosollyal
a képkivágatból kifelé
cigarettával simítva.
utolsó ugatások a völgyből,
füstre fésüli magát a felhő
a hegyeken, dübörögnek a szomszédok,
miből készül az éjszaka.
a megérdemelt telek egy vályogház
szőnyegén, mintha a sütőbe
hajtanád a fejed, égett magokat
válogatva, selymesebb hajjal találnak.
az ég lila, mint micsoda, mint
érkezéshez szétcsapott szárnyak
szegélye, sistereg a homályos,
nedves, távoli akácokon.
diófa, cseresznye és meggyfák,
odébb a kukoricás, csillagokat
nyakalva vizelsz, másik nyár,
jön a tél, tanítsátok meg rá.
szereteted nem ragyog papíron,
sem tágranyílt szemed.
szeretteid húsa csak élőkkel
vegyülve fájdalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése