A színpad közepén harmonikás ingatja a fejét Jose Feliciano módra fekete szemüvegben, ha lenne elötte kalap vagy nyitott hangszertok előrerohannék, hogy szórjak bele pár petákot… balra Boris bárszékről vezényli gesztusaival a kompániát… mind az öt fiú modern bohócruhába bújt előlünk, vagy önmaguk elől? nem tudni, mert mire beleandalodnánk az édes-bús dallamokba, mire gyomrunk fordultával azt hinnénk eltévedtünk, belecsapnak valami eszelősbe és mi rájövünk, hogy semmi sem az, aminek látszik, nem azt a zenét halljuk amit hallgatunk és az élet játék és nem álom ahogy Calderón mondta…
És már tudjuk, hogy jó helyen vagyunk!Boris a bohócruhájában halál komolyan játszik velünk: mosoly nélkül mosolyogtat, kacaj nélkül nevettet, könnyek nélkül homályosítja szemünk. Az újvidéki avantgard pápa zenéje a környék nemzetiségeinek muzsikájából, múltszázad eleji kávéházi zenéből, chansonból építkezik, majd átcsap tangóba, keringőbe, rumbába, hogy utána free jazz-ben folytassa: nem hagy unatkozni. Mögöttük négy lány húzza szolídan a vonós szólamokat. A mester időnként rumbatököt ragad és groteszk táncba kezd, imigyen emelve a show színvonalát… (Táncolj Boris!) A közönség soraiból többször felhangzik a lelkes: Bravó! - ami a magyar publikum részéről merőben szokatlan megnyilvánulás…Remek szólók, zenei tréfák és meglepő fordulatok jellemzik az előadást miközben azon gondolkodom, hogy ezek a bús képű bohócok megtanítanak minket arra, hogy semmit sem vegyünk halálosan komolyan, az életet úgy éljük, ahogy van és ne magyarázzunk bele se többet, se kevesebbet, viszont élvezzük amennyire és ameddig lehet.
Kell ennél több?
Boris Kovac from simarafoto on Vimeo.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése