2023. június 3., szombat

Egy dal az élet körforgásáról - Palágyi Ildikó: Körbeér

 

„Ez a dal számomra a kislemez meglepetése, ugyanis egyáltalán nem volt tervben. Éppen egy másik dal szövegét véglegesítettem a stúdiózás előtt négy nappal, amikor a semmiből megszólalt bennem egy új szerzemény néhány sora, majd erre rácsatlakozva rövid időn belül kigurult mind a négy versszak. Olyan volt, mintha egy ismerős dalt dúdolnék, tulajdonképpen csak le kellett jegyeznem. Kegyelmi állapot volt ez, hiszen nem ritka, hogy egy-egy dalt hónapokon keresztül építgetek. Nem volt kérdés, hogy ennek a szerzeménynek rá kell kerülnie a lemezre, sőt, azt éreztem, ebben a dalban összegződik minden, amit az elmúlt években megéltem és tanultam. A stúdióban az első visszajátszásnál tudtam, az előzetes tervekkel ellentétben ez lesz a címadó dal, nagyon közel érzem magamhoz szövegileg és zeneileg is.  Számomra ez a dal az élet körforgásáról szól, és arról, hogy az élet rendíthetetlenül mozgásban van és körbevesz minket akkor is, amikor minden az ellenkezőjére utal” – emeli ki Palágyi Ildikó. 

 

A lemez minden dalához Polgár Csaba operatőr irányításával élőzenés klipet rögzítettek. Az énekesnő a mély mondanivalójú számokat személyes térben szerette volna megörökíteni, a Körbeért ezért a saját teraszukon vették fel. „A teraszunkra egy óvoda ablaka nyílik, ahol éppen egy bohóc vendégeskedett, amit a gyerekek hangos kacagással díjaztak. Mindeközben a házzal szemben éppen költözködés zajlott, és matracokat dobáltak le a szomszéd ház emeletéről, hangos csattanások kíséretében. Örök emlék marad, ahogyan ebben a hangkavalkádban megszületett ez a pár percnyi felvétel” – meséli Ildikó.  


Palágyi Ildikó Körbeér című albumán az eddigi legszemélyesebb szerzeményei hallhatók, melyek veszteségei nyomán születtek. A lemezt állandó zenésztársaival, Bartók Vincével (basszusgitár), Gyémánt Bálinttal (gitár) és Szabó Dániel Ferenccel (dob) rögzítette, a keverésért a Hollandiában élő Kovács Miklós, a masterért pedig Fenyvesi Márton felelt. A Körbeér dalait Polgár Csaba, operatőrrel videósorozatban is rögzítették abban a térben, ahol azok egykor születtek. A ’home session’ sorozatban két szerzeményt egyzongorás verzióban, a címadó dalt pedig zenekari megszólalásban vették fel. Az albumot március 30-án telt ház előtt mutatták be a Magyar Zene Házában. Az énekes-dalszerző legközelebb június 24-én a XV. Kulturális Örökség Házában lesz hallható, ahol saját zongorakísérettel és looperrel szólalnak majd meg Ildikó hol éteri, hol pszichedelikus színekkel játszó szerzeményei.


‘Körbeér’ Home Session: https://youtu.be/DK70dStT_Zg


‘Körbeér’ EP: https://bfan.link/korbeer-1

Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCMZLKKrNZ2mFYLZ7O-e-YNw

Fb oldal: www.facebook.com/indigo.ildiko

Instagram: http://www.instagram.com/palagyi.ildiko


Nincsenek megjegyzések: