2020. január 15., szerda

Februárban újraindul a Werk Akadémia egyedülálló színházi menedzser képzése - Kiemelt téma: Kultúrafinanszírozás

A Werk Akadémia 13 éve képezi a művészet háttérembereit, akik nélkül nem létezik színház, kiállítás, koncert. Magyarországon különösen kihívásokkal teli pálya ez, de a Werk eddigi tapasztalatai alapján kellő muníciót, tudást, kapcsolati hálót és hitet tud adni e pályához.  A színházi menedzser képzés célja, hogy a benne résztvevők megismerjék a hazai és a nemzetközi színházi élet főbb irányzatait és trendjeit, képesek legyenek a 21. században szükséges eszközök használatával pozícionálni színházi vállalkozásokat, projekteket és eseményeket. A képzés backstage-ből ismerteti meg a színházak működését, a szakma meghatározó helyszíneit és művészeit, a velük való kapcsolatteremtés bevált módszereit. 2020-ban az egyik kiemelt téma, amelyet a képzés igyekszik körbejárni, az a kulturális finanszírozás. Az oktatók között olyan nevek is felbukkannak, mint Orlai Tibor, Mattyasovszky Zsolnay Bálint, Tímár András, Komáromi György, Móricz Fruzsina, Gáspár Anna, Borgula András, Rozgonyi-Kulcsár Viktória, Veszprémi Judit vagy épp Jászay Tamás. 
A Werk színházi menedzser képzése évről évre igyekszik megújulni, aktuális és meghatározó témákat behozni annak érdekében, hogy a hallgatók láthassák a lehetőségeiket, ha ezt a szakmát választják. A 2020-as év kiemelt tematikája a finanszírozás köré épül. Ezért a vállalati szponzorációról, támogatásokról, pályázatokról, közösségi finanszírozási lehetőségekről és egyéb együttműködésekről igyekszik tudást átadni. 
A februártól induló képzés hallgatói a finanszírozás mellett a menedzseri munkában meghatározó vállalkozási, jogi, kommunikációs, marketing és branding ismereteket, intézmények és társulatok működésének szabályait, előadások pénzügyi rendszerének felépítését sajátítják el. Az oktatók a szakma jelentős képviselői. Többek között a következő szakemberek tartanak órákat: Orlai Tibor (Orlai Produkciós Iroda), Rozgonyi-Kulcsár Viktória (Jurányi Inkubátorház), Komáromi György (Radnóti Színház), Veszprémi Judit ( Színház-és Filmművészeti Egyetem), Herczeg Tamás ( Szegedi Szabadtéri Játékok), Borgula András (Gólem Színház), Dr. Legeza Dénes (SZTNH), Meczner Vera ( Gradus Művészügynökség), Erdélyi Adrienn (k2 színház), Gáspár Anna (Manna Produkció), Jászay Tamás (revizoronline) és Tímár András (Károli Gáspár Református Egyetem). A képzés egyedülállóan gyakorlatias, a hallgatók a gyakorlatok során belelátnak a színházak és társulatok életébe, fontos kapcsolati tőkére tesznek szert.  A négy hónap végén csapatmunkában megrendezik első nyilvános színpadi előadásukat. A közösen kiválasztott darabnak közösen határozzák meg a helyszínét, rendezőjét, színészeit, végig mennek a nézőkhöz vezető kommunikációs utakon, mindezt nem túl magas büdzséből. Egyszóval megtanulják, hogyan vigyenek sikerre egy művet.
A képzés mentora: Balogh Máté András (Art is Business, kortarsPRos)
Indulás: 2020. február 3. 
Az érdeklődők január 15-én 18 órától a Werk Akadémia Nyílt Napján ismerkedhetnek a képzés vezetőivel, oktatóival, egykori hallgatóival. 



Nincsenek megjegyzések: