2013. szeptember 4., szerda

WERK WÁLOGATOTT - Az 5 éves Werk Film Akadémia Fesztiválja a Művész Moziban

"2013. szeptember 5-én 19 órától a Művész moziban a Werk Film Akadémia eddigi termésének 20 legjobb filmjét mutatja be. A vetítés szünetében kb 20.15-kor beszélgetésre kerül sor FILMET? MIÉRT? KINEK? címmel. A beszélgetésben Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója, Puzsér Róbert újságíró és Réz András, a Werk Akadémia művészeti vezetője vesznek részt. 
A fesztivál ideje alatt a Film Akadémián eddig készült 20 legjobb művet mutatják be a nagyközönségnek 2013. szeptember 5-én 19.00 – 23.00 óra között a Művész Moziban. Az alkotások között található több, rangos díjat elnyert film is, mint pl. Gacsal Zsolt Mértékkel című műve, amely idén egy drogprevenciós pályázaton első díjas lett.
A vetítésen jelen lesznek a hazai filmes szakma meghatározó szereplői, akik egyben a Werk Film Akadémia oktatói. Ezen szakemberek nélkülözhetetlen segítségével a hallgatók évente 15-18 filmet készíthetnek el, talán ennek is köszönhetően a végzettek nagy százaléka már el tudott helyezkedni a szakmájában.
A Werk Film Akadémia mindent tanít, ami mozgókép: forgatókönyvírást, vágást, gyártást, televíziós műsorkészítést, reklámfilm rendezést. Sok-sok gyakorlattal és folyamatos filmelemzésekkel. Az első, alapozó év után a mesterképzésben a hallgatók már műfaji filmeket készítenek. Ezt azoknak a hallgatóknak ajánlják, akik tényleg a filmszakmában szeretnének dolgozni. Képzése akkreditált, igény esetén OKJ- oklevelet ad. A WFA nemcsak azokat várja, akik filmcsinálóként szeretnének bekerülni a filmes szakma vérkeringésébe, hanem azokat is, akik a filmet és annak készítési folyamatát értőn kívánják látni.  
A Werk magániskola, tehát állami vagy egyéb támogatásban nem részesül, csak és kizárólag a tandíjakból tartja fent magát. 

A Werk Film Akadémia vezető tanárai:  Almási Tamás, Csernai Judith, Hargittai László, Janisch Attila, Kovács M. András,Lovas Balázs,  Réz András, Szalai András, Tímár Péter, Zákonyi Tamás és még sokan mások."

Nincsenek megjegyzések: