2013. szeptember 10., kedd

Hiánypótló menedzser képzés a Werk Akadémián szeptember közepétől

"A Werk Akadémia a 2013/14-es tanévében újra elindítja akkreditált művészeti menedzser képzését, amely színházi, képzőművészeti és zenei menedzser szakirányokban végezhető el. A szak célja, hogy az itt és most művészeti környezetet jól ismerő, a teljesítményt felismerni és sikerre vinni tudó szakembereket képezzen kulturális, oktatási, reklám- és média tevékenységet folytató vállalkozások, intézmények számára. Amiben a Werk képzése minden mástól különbözik, az az erős gyakorlatközpontúság - a résztvevők válogathatnak a Werk gazdag kapcsolati rendszere révén rendelkezésre álló gyakorlóhelyek között. Az oktatók között van többek között Szomolányi Janina, Káel Csaba, Gáspár Máté, Czutor Zoltán és Bencsik Barnabás.

A művészeti menedzser szak két szemeszteres. Az első minden tudást tartalmaz, amelyre egy menedzsernek munkájához szüksége lehet, tehát marketing, kommunikációs, sajtó és pr, vállalkozási, jogi ismereteket, az arculat- és brandépítés folyamatát. A szakmai órák mellett a résztvevők neves kőszínházakba, magánszínházakba, galériákba, múzeumokba és koncerthelyszínekre, szóval a mai magyar kulturális élet jelentős helyszíneire látogatnak el, majd eldönthetik, hogy mely szakirányon kívánják folytatni tanulmányaikat. 
A képzés második részében a Werk a már választott  szakiránynak megfelelő tudásanyagot biztosítja   az adott szakmák sikeres és elismert művelői  -  galeristák, zenészek, színházi vezetők, rendezők -  prezentálásában.  A résztvevők megfelelő rálátást és kapcsolati tőkét kapnak tehát a választott szakterületen, melynek birtokában a legjobbak érvényesülni is tudnak.  Vizsgaként a résztvevők élesben szerveznek koncertet, előadást, kiállítást, tehát kézzel fogható tudás birtokában hagyják el a Werket. 
A Werk mindenféle állami támogatás nélkül, a befizetett tandíjakból képezi a teljesítményükkel, kreativitásukkal nemcsak saját boldogulásukra érvényesülni tudó szakembereket. 
A szakról részletesebb információ itt olvasható: http://werkakademia.hu/szakok/art-coaching-muveszeti-menedzsment"

Nincsenek megjegyzések: