2023. augusztus 31., csütörtök

Premierekkel indul az évad a Jurányiban! - FÜGE hírek

 

 

"A Füge és a Jurányi úgy jött létre, hogy abban hittem, hogy az együttműködés a motorja – remélem, hogy a munkásságom ezt bizonyítja is. Azt gondolnánk, hogy a kulturális területen tapasztalható nehézségek miatt jobban összefognak a csapatok, szervezetek. Most még nem látom, hogy kirajzolódnának érdemi együttműködések. Mi továbbra is azon leszünk, hogy összefogjunk, segítsünk, ahol tudunk. A koprodukció fogalma a Fügével egyidős. A kőszínházak is kezdenek már koprodukciókban gondolkodni, mert az sokkal gazdaságosabb, és szakmailag is érdekes kapcsolódás lehet. Régi vágyam volt a szombathelyi színházzal közös előadást létrehozni, ez meg is valósult a Kutyabaj c. koprodukciónkkal. Jó tapasztalat a vidéki színházak szellemiségével találkozni." Rozgonyi - Kulcsár Viktória / Évadindító Jurányi Latte


PREMIER: MEDEA GYERMEKEI I Narratíva Kollektíva

2023. szeptember 1. 19:00, szeptember 2. 20:00, Jurányi 

Szeptember 1-jén debütál az Euripidész, Franz Grillparzer, Jean Anouilh művei nyomán készülő Medea gyermekei című előadás, melyben a címszerepet Pető Kata játssza. A Hegymegi Máté rendezésében megvalósuló produkcióban ifj. Vidnyánszky Attila alakítja Iászont.
 
,,Medea és Iászon, két fiukkal Korinthosz falai előtt várnak. A fal előtt, ami mögött talán egy nap számukra is lehet otthon. Ha nincs, akkor tovább kell menni, és folytatódik az a több éves menekülés, amely valahogy sehogy sem akar véget érni. Amelynek valami távoli, homályos kezdőpontján Iászont Kolkhiszba küldte nagybátyja, hogy megszerezze az Aranygyapjút, azt remélve, hogy a barbár földön, a vad Kaukázusban, vagy akár útközben, de meghal. Kolkhiszban azonban találkozott Medeával, akivel egymásba szerettek, és az Aranygyapjúval együtt őt is megszöktette a barbár földről. Ez az út tele van titkokkal, cinkos hallgatással, halállal, hazugságokkal, amelyek által egyre messzebbre kerül egymástól a két ember. Iászon ismeretsége révén oltalmat remél Kreontól, Kreon fél Medeától, akit gyilkosnak tart, Medea nem akar semmit, csak Iászont, ahogy annak idején. Esik az eső, a fal mögött ünnepelnek, a sátor ázik, és a határon lézengő kóbor kutyák lassan megszokják a jelenlétüket."
 
Szereplők: Pető Kata, Ifj. Vidnyánszky Attila, Molnár András e.h., Lukács Ádám e.h., Barna Lilla, Hajduk Károly, Kárpáti Pál

Dramaturg: Balázs Júlia I Díszlettervező: Fekete Anna I Jelmeztervező: Pető Kata I Zeneszerző: Urbán Kristóf I Technikus: Langó Ádám  I Asszisztens: Hidegkuti Luca I Produkciós menedzser:Beke Anna I Rendező: Hegymegi Máté


SZEPTEMBER 2-ÁN ÚJRA POZSONYI PIKNIK

 
Újlipótváros – és Budapest – egyik legnépszerűbb és legnagyobb civil kulturális rendezvénye ismét megnyitja kapuit. Az eseményt a kerületrész falunapjának is szokták becézni, ahol többek között zenei produkciókkal, színházi és gyerekprogrammal, könyvbemutatókkal várják az érdeklődőket.
 
A Balzac utca és a Szent István park sarkán lévő Fidelio Színpadon 14:10 órától a TITÁNium - nyertes Az arab éjszaka előadásból láthattok egy izgalmas részletet. A produkció bemutatóját október 6-án tartjuk a Jurányi kamaratermében.

A Jurányi színházi standjánál egész nap várunk Benneteket színházjegy kedvezményekkel, nyereményjátékokkal.  

 

KUTYABAJ / A WEÖRES SÁNDOR SZÍNHÁZ VENDÉGELŐADÁSA 

2023. szeptember 9., 10. 19:00, Jurányi
 
Samuel Bailey díjnyertes darabja egy szívbemarkoló történet rengeteg humorral...
 
Hatalmas sikerrel debütált Londonban a Southwark Playhouse-ban Samuel Bailey 2019-es darabja, a Shook. A Papatango írói díj győztesét azok a fiúk inspirálták, akikkel a szerző együtt nőtt fel egy Birmingham melletti lakótelepen, ahol a fiataloknak rengeteg lehetősége adódott arra, hogy rossz dolgokba keveredjenek.

,,A  KUTYABAJ olyan, mintha PINTÉR BÉLA írta volna kamaszokról: halálra nevetjük magunkat rajta, miközben nagyon súlyos témákról szól..."  Kovács Bálint, HVG
 
A hírlevél olvasóink részére most 20% kedvezményt biztosítunk a jegyek árából.
A kedvezményes jegyek vásárlása ITT aktiválható...
 
Az előadásról bővebben ITT OLVASHATÓ...
   

30 ÉVES A MAGYAR NEMZETI TÁP SZÍNHÁZ

TÁP30 Fesztivál: 2023. szeptember 15 - 30., Jurányi - Trafó

A TÁP Színház idén ősszel ünnepli 30. évfordulóját, ennek alkalmából két héten keresztül tartó eseménysorozattal várja az érdeklődőket: a TÁP30 Fesztiválon szeptember 15. és 30. között több mint egy tucat előadáson vehet részt a közönség a Trafóban és a Jurányi Házban. A kollektíva performanszokkal, improvizációs estekkel és bemutatóval is készül az ünnepre.

„Amikor elkezdtem színészként dolgozni, azt láttam, hogy az én pályám nem élettörténet, hanem szereptörténet lesz. Ettől megijedtem, és elkezdtem távolságot tartani a színészettől és magamtól, a magam színészetétől is. Az idők folyamán azért kiderült, hogy alapvetően a színház a legfontosabb nekem, de a színészi munkát önmagában kevésnek találtam. Az alkotómunka minden része érdekelt, és mivel a rendező az, aki a munkafolyamat minden egyes elemét összefogja, evidensnek tartottam, hogy rendező legyek. De a TÁP nemcsak ezért jött létre, hanem azért is, mert zavart az akkori színházi struktúrában a túl sok szabály, a régi berögzültségek. Ilyen apróságoktól, hogy nem olvasunk újságot, nem eszünk a színpadon, odáig, hogy hol válik el egymástól a színpad és a nézőtér. Túl zártnak éreztem ezeket a kereteket.” Vajdai Vilmos
 
A teljes program ITT OLVASHATÓ..



STAFÉTA PREMIER: TÓZSA MIKOLT: IT'S A MATCH - OR WILL BE - MAYBE

2023. szeptember 1., 2., 3. 20:00, Artus Stúdió
 
“Mikor külföldön éltem, letöltöttem a Tindert. Sokáig azt hittem, hogy ez ciki, aztán elkezdtem nagyon élvezni. Belevetettem magam az ismerkedésbe, és a potenciális matchek végtelennek tűnő lehetőségeibe. Azon kaptam magam, hogy nem tudom abbahagyni. Feltűnt, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Az előadás vágyott és megvalósult matchekből, az alkotók személyes megéléseiből, az online társkeresés bugyrainak felhasításából készül. Mitől match egy match? Honnan tudod, hogy megtaláltad azt, akit keresel?” Tózsa Mikolt
 
Az előadásról bővebben ITT OLVASHATÓ...

JURÁNYI GALÉRIA
GORDON ESZTER FOTÓKIÁLLÍTÁSA
TAKARÁSBAN
Kiállításmegnyitó: 2023. szeptember 14., 18:00
A kiállítás megtekinthető: 2023. november 30. 

  

SZEPTEMBERI és OKTÓBERI PROGRAM: JEGYVÁSÁRLÁS 

JÁTÉK!

A hírlevél olvasói között a TÁP Színház OKTATÁS című előadására sorsolunk ki egy páros belépőjegyet.

Sorold fel az előadásban szereplők nevét!
A válaszokat az alábbi e-mail címre várjuk: juranyijatek@gmail.com 
A sorsolás napja: 2023. szeptember 5.

Sok sikert kívánunk a játékhoz!

Nincsenek megjegyzések: