2021. november 11., csütörtök

Bak Imre, Maurer Dóra és Fajó János remekművei a Virág Judit Galériában - Háború utáni és kortárs művekből rendeznek aukciót

 
















A Virág Judit Galéria kortárs aukciós kiállításán 128 háború utáni és kortárs műalkotást lehet megtekinteni. A november 19-ig ingyenesen látogatható tárlat kiemelt tételei közé tartozik az 1967-ben készült Sávok I., Bak Imre hard-edge korszakának egyik legkorábbi darabja, Fajó János Formázott Vászon VI. és Vonalak negatívban (piros) című alkotásai, valamint Maurer Dóra 3-ból 5 című installációja. A november 20-i aukción többek között Lakner László, Nádler István, Konok Tamás, Dienes Gábor, El Kazovszkij, Wahorn András, Ef. Zámbó István és feLugossy László műveire is lehet majd licitálni a Budapest Kongresszusi Központban.


Az elmúlt időszakban a nemzetközi és a hazai műtárgy-kereskedelemben is egyre nagyobb az érdeklődés a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek magyar képzőművészete iránt, az árverések folyamatosan emelkedő leütési árai komoly hatással vannak az alkotók piaci értékére is. A hazai műtárgypiacon áttörést hozott a Virág Judit Galéria 2019-es Háború utáni és kortárs művek aukciója, ahol számos életműrekord született, de a kortárs művészet piaca a pandémiás időszak alatt is tovább erősödött: sorozatban dőltek meg az életműrekordok, az Iparterv-generáció alkotóinak ára pedig radikálisan emelkedett. 


A Virág Judit Galéria Háború utáni és kortárs művek aukciójának legmagasabb kikiáltási árról, 30 millió forintról induló alkotása Bak Imre Sávok I. című képe, a művész hard-edge korszakának egyik legkorábbi darabja. Olajfesték helyett már akrillal van festve, amely lehetővé teszi, hogy az ecsetvonások láthatatlanok maradjanak, textúra és faktúra semlegesek legyenek. A négyzetes formátumot még megtartja, de a fehéren vagy üresen maradt sarkok és képszélek, valamint a lezáratlan, elnyúló, máskor rövidülő színsávok már a formázott vásznak felé mutatnak. Az aukción Bak Imre Charme című alkotására is lehet licitálni, amely 16 millió forintos kikiáltási árról indul. Az 1967-es Sávok és a húsz évvel később készült Charme között nyomon követhető Bak Imre művészetének átalakulása. Az 1987-es képen a kiemelés, alárendelés, hierarchia helyett, mindezek felrúgására, megkérdőjelezésére tevődik a hangsúly. 


12 millió forintos kikiáltási árról indul Maurer Dóra 1937-es 3-ból 5 című installációja. A művész alkotásainak egyik kulcsfogalma a rendszerszervezés és -bontás kérdése, valamint az ehhez kapcsolódó mérés és mérték területe. Maurer szerint a szabályos négyzetformák
„a világharmónia ősi szimbólumai, újraszerkesztésük egyfajta rítus, matematikai feladat, alkalom részhalmazok egyensúly alakulásainak megfigyelésére”. Módszeresen kerüli a szabályos négyzet alkalmazását, az egyenlő oldalú négyzetet rendszeresen megbontja, más struktúrákba rakja. Ebben az installációban a színek, a mennyiségek és a sorok variálásával kísérletezik. 


Lakner László a nyolcvanas-kilencvenes évek folyamán készült, úgynevezett szám-képei az avantgárd költő, Paul Celan művészetére reflektálnak.  Az aukción 10 millió forintról induló Számok (1989-1991) című festményen fehérszínű, nagyméretű,
kissé kopottas számok töltik be a teret, a korábbi képekre jellemző fekete alapot
azonban immáron színes váltja fel, amely leginkább Monet tavirózsa-festményeinek színkompozícióit juttathatja eszünkbe.
 Szintén 10 millió forint a kikiáltási ára Hantai Simon Cím nélküli festményének, amit feltehetően az 1950-es évek elején készített.
A mű kiemelkedő darabja a művész experimentális, szürrealista, de már a gesztusfestészet irányába kitekintő korszakának.



A geometrikus-absztrakt irányzatot képviselő Fajó János két kiemelkedő műalkotása is kalapács alá kerül. 6 millió forintról indul 1989-es, fekete, kék és
sárga geometrikus formákból összeállított olajfestménye, a konkáv nyolcszög alakú Formázott Vászon VI. A monumentális alkotás térhatása a harmadik dimenziót célozza, így izgalmas átmenetet képez a síkbeli és a plasztikus között. 5,5 millió forint a kikiáltási ára a festőművész korai op-artot idéző, Vonalak negatívban (piros) című művének. Az élénk, piros háttéren megjelenő pontosan kimért, sokszorosított, a térbe kiáramló fehér sávok Frank Stella vagy Bridget Riley festményeire emlékeztetnek.


Az aukció kiemelt tételei közé tartozik Fehér László 3,5 millió forintos kikiáltási árról induló Tánc című alkotása, melyen a festőművész kilencvenes években készült képeinek stílusjegyei könnyen felismerhetők. A mű középpontjában egy fehér körvonallal jelzett táncoló pár látható, velük ellentétet képez a körülöttük díszletszerűen elterülő város.  Várhatóan nagy érdeklődés övezi majd az árverésen Nádler István négy alkotását, Csernus Tibor Fal, Hencze Tamás Vörös írás, Pinczehelyi Sándor Csillag, Coca-Cola, Konok Tamás Szürke Szerkezet című alkotását, valamint Botos Péter, napjaink egyik legismertebb üvegművészének „Csonkolt hasáb feketével, lilával, zölddel” című szobrát. 


November 20-án a Budapest Kongresszusi Központban a Háború utáni és kortárs művek árverésén 128 műalkotás kerül kalapács alá, az eseményen személyesen, online, telefonon és vételi megbízással is lehet licitálni.  Az aukciós kiállítás november 19-ig között ingyenesen megtekinthető a Virág Judit Galériában, valamint online, virtuális túra formájában is.


YouTube: https://youtu.be/u10o-Rg4S3s


További információ: https://viragjuditgaleria.hu/hu/7_kortars_aukcio/ 


Nincsenek megjegyzések: