2021. november 12., péntek

A halhatatlan vonósnégyes

 

"Vajon mosolyog a mester? Megtalálják a tanítványok a kotta mögé rejtett költészetet, amit Bartók elvárt tőlük? Hallgassuk meg, Takács-Nagy Gábor hogy segítette a titkot megtalálni, hogy válik a zene zenévé. Reméljük az ingyenes koncert végén az arcokon mosoly dereng majd, mert ahogy Bartók mondta: „Ami él, az pillanatról pillanatra változik”. A halhatatlan vonósnégyes műfaj – melynek a történelem bizonyítja egyedülállóságát – intimitásával és homogén hangzásával különleges egyensúlyt teremt.    

Az év elején a Filharmónia Magyarország magyar vonósnégyesek részére írt ki pályázatot. A Végh Sándor vonósnégyes program célja, a magyar vonatkozású zenetörténet egyik legsikeresebb műfajának, a vonóskvartett hagyomány ápolása és fejlesztése, széles körű integrálása a zenei életbe.  Kialakulásában Joseph Haydn magyarországi munkásságának évtizedei alapvető fontosságúak voltak. A magyar kvartettek az elmúlt évszázadokban kiemelkedő világsikereket értek el.  

A program kapcsán a Filharmónia Magyarország részt vállalt a legkiválóbb magyar kvartettek szerepeltetésében, valamint a fiatal vonósnégyes-generáció nagyközönség előtti bemutatásában. 

Az esemény zárásaként november 15-től 17-ig a nyertesek szakmai továbbképzését mesterkurzusok keretében biztosítják, világhírű szakemberek (mentorok) segítségével. Végül, november 18-án 19 órakor a Vakok Intézetében a Nádor teremben - a képzés ingyenes koncerttel zárul, ahol a közönség is részese lehet a nagymúltra visszatekintő vonósnégyes kultúra bemutatásának. Olyan fantasztikus műveket hallhatnak, mint Bartók 2. vonósnégyese, melyben a zeneszerző egységes hangulatot teremt a lelki harmónia tökéletes megformálásával. Ahogy Haydn a születés, Mozart a rajongó gyermek, úgy a beteljesülés „súlyos” klasszikusa: Beethoven. Az est folyamán a mester a-moll és D-dúr vonósnégyeseivel is találkozhatunk. Végül Mendelssohntól, a romantika kakukktojásától az a-moll vonósnégyes is felcsendül. Ő könnyedségével szórakoztat, célja, hogy legyen a kamarazene újra a paloták, koncerttermek dísze.

Ugye milyen izgalmasan hangzik? Jöjjön el és legyen részese Ön is! A koncert ingyenes! További információ a www.filharmonia.hu oldalon."

Nincsenek megjegyzések: