2021. április 14., szerda

Zenészekkel sétál és közben beszélgetnek: elindult a Szabadlábon, Egyedi Péter podcastja

 

Zenészekkel beszélget a szintén zenész Egyedi Péter (Óriás, Rájátszás, Mmamt) – ez a Szabadlábon – zenészséták Egyedi Péterrelpodcast, amit nem négy fal között, hanem egy olyan séta közben vesznek fel, melynek útvonalát a vendég választja. A Szűcs Krisztiánnal készült első epizód már meghallgatható.

A Szabadlábon podcastban Egyedi számára fontos vagy érdekes könnyűzenei figurák szólalnak meg, akikkel a házigazda könnyedebb, ugyanakkor bensőségesebb beszélgetéseket tervez. „Ezek nem interjúk leszenek. A Szabadlábont egy kötetlenebb formátumnak szánom, ahol leginkább a beszélgetés kedvéért beszélgetünk és nem az aktualitások miatt. Ahol a hallgató jobban megismerheti a vendég emberi oldalát, hiszen majdhogynem egy magánbeszélgetésbe hallgathat bele. És ráadásul ezekbe az adásokba még az élet is beleszólhat, hiszen rengeteg minden történhet velünk egy séta alatt: ránkdudálhat egy autó, találkozhatunk ismerősökkel, de Vili, a kutyám is rosszalkodhat, amit persze nem hagyhatok szó nélkül. Szóval bármi olyasmi, ami két sétálva dumáló emberrel megtörténhet.” – mondja Péter a műsorról.

Az első epizódban Szűcs Krisztián, a 2015-ben feloszlott HS7 énekes-gitárosa mesél magáról és sok minden másról egy könnyed esztergomi séta során. A főiskolai évek történetei mellett szóba kerül többek között a gyerekkor, a gimnáziumi évek vagy a közelmúlt történései is. Kiderül, hogy szerinte melyik a három legjobb HS7-album, hogy milyen hangszeren kezdett dalokat írni, de az is, hogy mi volt az első esztergomi emléke, hogy mennyi volt egy nagyfröccs a kilencvenes évek közepén, vagy hogy melyik helyi kocsmát tették tönkre azzal, hogy a társaságuk egy mosolyszünet miatt máshová kezdett járni.

A podcast hallgatása közben a beszélgetők útvonalát is nyomon követhetjük az epizódokhoz mellékelt térképen, valamint a műsor során említett legfontosabb dolgok listája is elérhető lesz minden alkalommal. Az első rész már felkerült a Youtube-ra és az Anchor-ra, a napokban pedig az összes népszerű podcast-felületen is elérhető lesz. A Szabadlábon kéthetente jelentkezik majd új részekkel.

Szabadlábon elérhetőségek:

A podcast az NKA Hangfoglaló kollégiumának támogatásával jött létre.


Nincsenek megjegyzések: