2019. március 21., csütörtök

Puccini est: Lidércek / Krizantémok

Múpa2019. március 31. vasárnap 19:00 — 20:30
Kodály Központ: április 2-án 19 óra


Két Puccini-ritkaság érkezik Pécsre: a Krizantémok és a Lidércek világhírű operaénekesek, valamint a Pannon Filharmonikusok és a Pécsi Balett művészeinek összjátékában elevenedik meg. A bemutatóra 2019. március 31-én kerül sor a Müpában, április 2-án 19 órakor pedig a pécsi Kodály Központban varázsolja majd el a közönséget a mű.

Bohémélet, Tosca, Pillangókisasszony: Giacomo Puccinit legnépszerűbb operái alapján ismeri a világ. Műhelyéből ezen az estén két igazi ritkaságot láthatunk-hallhatunk: az egyik hangszeres mű, a másik vokális, de mindkettő korai kompozíció, még a nagy sikerek előtti esztendők termésének képviselője.

Puccini első operája, a Lidércek egy romantikus varázstörténet, amelyben a szirén által elcsábított, és így a hűtlenség bűnébe esett vőlegényt a bosszúálló lidércek halálra táncoltatják. A későbbi Puccini-művekre jellemző parlando stílus már a Lidércekben is megjelenik. Lényegesen több azonban a cselekményt megállító látványos vagy éppen kontemplatív jeleneteket kísérő zenekari betét, mint a későbbi nagy operákban. A produkcióban közreműködik a Kodály Kórus Debrecen, Anna szerepében Olga Busuioc szopránénekesnő, aki számos rangos nemzetközi verseny győztese, Robertóként pedig Carlo Ventre uruguayi származású tenor látható, aki a nagy olasz tenorszerepek interpretálásával hívta fel magára a figyelmet világszerte. 

Néhány évvel a Lidércek után – de még mindig a meghatározó sikerek előtt –, 1890-ben Puccini elégikus hangvételű vonósnégyest komponált Krizantémok címmel. A darabot zenekari változatban is szokás megszólaltatni - ezúttal is így halljuk majd. Szerzője „egyetlen éjszaka improvizált elégiáról” beszélt, amelynek két zenei anyaga Puccini legszebb dallaminvenciói közé tartozik. A Krizantémok ezúttal balettként, Vincze Balázs Harangozó-, Imre Zoltán- és Seregi-díjas művész koreográfiájával, a Pécsi Balett művészeinek előadásában lesz látható, rendhagyó módon összekapcsolódva, egy gondolati egységet alkotva a Lidércek című operával. 

Ezen az estén a két mű párba állítva képviseli majd az ifjú Puccinit. A grandiózus megszólalást a Pannon Filharmonikusok garantálja. Vezényel Puccini és a veristák avatott szakértője, a milánói Alberto Veronesi; a félig szcenírozott előadást Káel Csaba rendezte.

Az előadás a Müpa, a Pannon Filharmonikusok, a Pécsi Balett és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZsÖK) koprodukciója.

Az eseményt bemutató szerdai sajtótájékoztatón egyúttal megújították a Müpa és a ZsÖK közötti stratégiai megállapodást, amely biztosítja a két szervezet együttműködését a következő három évben, hozzájárulva a Budapest-Pécs tengely kulturális erősödéséhez.

Ennek kapcsán dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere elmondta: - Azt kívánom mindenki számára, főleg a közönség számára, hogy ennek a megújult kapcsolatnak legyen minél több kézzelfogható, konkrét lehetősége, úgy Budapesten, a Müpában, mint Pécsen, a Kodály Központban.





Fodor Beatrix, Bándi János, Kálmándi Mihály, Miskolci Szimfonikus Zenekar, Kodály Kórus Debrecen, vezényel: Gál Tamás
Művészetek Háza Miskolc 2016


A Capriccio vonósnégyes előadása a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban, rövid bevezetővel a kastélykertből.

Nincsenek megjegyzések: