2019. március 12., kedd

EGY ÓRA VERSEK KÖZT

MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ, JÁTÉKSZÍN 

2019 MÁRCIUS 14, 17:00

EGY ÓRA VERSEK KÖZT

„A vers luxuscikk. Lehet élni nélküle, de nem érdemes.”
A versről mindig a tisztaság jut eszembe. A gondolat tisztasága. A szándék tisztasága. A világ, a nyelv, az élet, a szeretet tisztasága. A lélek tisztasága. Az emberé. Azé, aki írta, aki hallja, vagy aki mondja. Egy órán át itt minden tiszta lehet, elfelejthetjük a világ kuszaságát. Hunyjuk be a szemünk, és hallgassuk a kis kristálypatak csobogását, aminek medre a nyelv, cseppjei a szavak, forrása pedig a költészetünk. Az emberi vágyak, érzések, az öröm és a szomorúság, a hit és a hitkeresés legpontosabb képeit évezredek óta versekben fogalmazzák meg a költők, a költészet tehát tulajdonképpen a világ és a világ történelmének lelki krónikája. 
2002-ben indult útjára a Miskolci Nemzeti Színházban az Egy óra versek közt című rendezvénysorozat, amely mára konstans eleme Miskolc kulturális életének. A közönség minden esetben egy rendkívül igényesen összeállított irodalmi műsornak lehet tanúja, ahol előadásról előadásra elmélyülhet a magyar- illetve a világirodalom szépségeiben. 
Az Egy óra versek közt előadásain a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek társaságában/tolmácsolásában klasszikus és kortárs költők legszebb költeményeit hallhatják a kedves látogatók. 
Az est házigazdája: FANDL FERENC 

A márciusi előadás meghívott vendége Gyukics Gábor költő, műfordító, a Szépírók Társaságának és a Magyar Műfordítók Egyesületének tagja. A magyarországi Open Reading (Nyitott versfelolvasó) és a Jazzköltészeti estek meghonosítója. A költő kortárs észak-amerikai indián költők-, kortárs amerikai költők-, illetve saját verseit olvassa fel, miközben Rákai András, a Miskolci Nemzeti Színház korrepetitora improvizatív jelleggel zongorán kíséri.
Felolvassa                   GYUKICS GÁBOR
Zongorán kíséri           RÁKAI ANDRÁS

Nincsenek megjegyzések: