2018. március 27., kedd

Ibolyántúl - Oláh Ibolya estje a Spirit Színházban

Oláh Ibolya önvallomás estje egyszerre koncert és színház. Személyes hangvételű „beszélgetés” a nézővel; csöndes feltárulkozás a dalokon és az énekesnő életének fontosabb eseményein keresztül. Az Ibolyántúl március 29-én és május 3-án a Spirit Színházban látható.
Az Ibolyántúl című koncert-színházi esten Oláh Ibolya, bátran és nyíltan vállalva önmagát, beszámol a gyerekkoráról, a származásáról, az intézetről, a barátságról, a szerelmekről, a megtett útról, a kudarcokról, sikerekről, félelmekről, álmokról. A dalok, ha lehet, még mélyebbre visznek – Ibolyán túlra. „Ez az est az életemről szól. Régi vágyam volt, hogy zongorakísérettel énekeljem el saját dalaimat, melyeket személyes történetekkel kötök össze. Sokan próbáltak már megfejteni, s legjobban talán a dalaimon keresztül juthatnak közelebb hozzám az emberek. Az előadás után azt szokták visszajelezni nekem, hogy egy nagyon mély, érzelmi hullámvasút ez az este, amelyben valamilyen formában mindenki magára ismer, magára talál.”  - mesélte korábban Oláh Ibolya. 
Az elhangzó dalok az énekesnő saját, zongorára hangszerelt művei, emellett cigánydallamok, balladák és Ibolya példaképeinek, zenésztársainak számai is felcsendülnek. 

Az esten elhangzanak:
Breitner János, Gábor S. Pál, Hubay Miklós, Kamondy Ágnes, Menyhárt János, Miklós Tibor, Novák Péter, Oláh Ibolya, Orbán Tamás, Presser Gábor, Ránki György, Szenes Iván, Sztevanovity Dusán, Szűcs Norbert, Vas István, Vörös Róbert szerzeményei.
Zongorán kísér: Furák Péter                                
További információ:




Koncert és színház, személyes hangvételű "beszélgetés" a közönséggel. Csöndes feltárulkozás az énekesnő saját, zongorára hangszerelt dalain keresztül. Meglepetésként zeneszerző barátaitól, példaképeitől hangzanak el ismert és különleges dalok.
Zongora: Furák Péter
Rendező: Vörös Róbert

Nincsenek megjegyzések: