2017. május 9., kedd

Egyasszony - siker Svédországban

2017. május 6-án a svédországi stockholmi Teater Tre nevű Színházban hangos siker mellett mutatkozott be Tenki Réka előadásában az Orlai Produkciós Iroda Egyasszony című monodrámája. A 2015-ös bemutató óta, a Jurányi Inkubátorházban és szerte az országban látható előadást, a színházi szakma több elismerésben is részesítette és a mostani alkalom is megerősítette a készítőket abban, hogy a darab mondanivalója egyetemleges, nem csak Magyarországon érinti meg a közönségét.
„Forszírozott, rohamos szülés során somatomentálisan és mentálisan súlyosan sérült csecsemő.”
Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól ezt a diagnózist kapta, akinek megmutatta egyre súlyosabb állapotba kerülő kislányát, a pár hónapos Zsuzsit. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket. A megrázó őszinteségű blogból könyv született, a könyvből pedig ez a színházi előadás. Az Egyasszony igaz történet az élet fájdalmas titkairól, amelyekről nem szokás beszélni. Tragikus és egyben felemelő példázat, melynek különlegessége, hogy bár a rettenetet beszéli el, mégis rendíthetetlen életöröm sugárzik belőle.

A darabot ebben az évadban már csak május 16-án és 19-én láthatja a közönség a Jurányi Inkubátorházban.


EGYASSZONY
monodráma
Jurányi Ház

Péterfy-Novák Éva: Egyasszony című regényéből

előadja: Tenki Réka
színpadra alkalmazta: Tasnádi istván
rendező: Paczolay Béla

A riportot készítette: Buzási Zoltán

Nincsenek megjegyzések: