"Súlyos dallamokkal és összetört ritmusokkal pszichedelikus rockot játszik, szövegeiben pedig magyar népdalokat gondol újra a pécsi származású, de egy ideje Budapesten működő Mürador.
Első daluk 2023-ban debütált, amivel a zenekar felkerült a Magyarradarunkra, a Fecske pedig a jazzes-soulos-jammelős hari_drama év végi toplistájára. Most itt a folytatás, a Körtéfaexperimentális, pszichedelikus etnorockja, amit már egy apró névmódosítás (Mirador -> Mürador) után hoztak ki, hogy megkülönböztessék magukat a sok spanyol nyelvű daltól/zenekartól a Spotify-on. A most debütáló dalról az énekesnő Bien Jázmin mesélt a Recordernek:
„A Szkéné Színház társulata csinált egy nagyon különleges átdolgozást Kristóf Ágota A nagy füzet című regényéből. Az egész darab tele van iszonyatosan izgalmas megoldásokkal, viszont egy pillanat különösen megragadott és nagy hatást gyakorolt rám. A történet főszereplő ikerpárja egy harmonikán játszotta s énekelte el a Körtéfa c. népdalt, melynek szövege a maga egyszerűségében igencsak komoly érzelmekről beszél. Gyakorlatilag egy négysoros népdalról van szó, melynek középpontjában egy körtéfa áll, amely alatt megpihennek a katonák. Erre tekinthetünk úgy is, mint egy „idilli” képre a háború közepette. Amikor először láttam a darabot 2019-ben, órákig dúdoltam a Pécsig tartó úton ezt a népdalt, hogy el ne felejtsem és meg tudjam keresni az esetleges folytatását.”
"Azóta többször is visszatértem újranézni a darabot, a regény pedig az egyik kedvencemmé vált. A népdalt pedig mindig is nagyon szerettem volna feldolgozni, de vártam a tökéletes ötletet és azt a zenei hangulatot, amihez igazán el tudnám képzelni. Hivatalos folytatást sosem találtam ehhez a négy sorhoz, viszont egy népdaloskönyvemben (Eger környéki népdalok) találtam egy bükkszéki népdalt (Magas hegyoldalon szálldogál egy fecske), amelyet egészen tökéletes folytatásnak éreztem a Körtéfához. A Körtéfa négy sorából nagy kedvencem az utolsó („Jó annak nevetni, ki egymást szereti”), s ehhez kellően kapcsolódott a második népdal, melynek kulcselemei a szerelmi bánat, a bor, s az a bizonyos földindulás. A zenei koncepció alapötlete pedig Tóni (Peták Antal Lukács gitáros – a szerk.) fejéből pattant ki.”
A Körtéfát a zenekar gitárosa, Peták Antal Lukács vette fel, és a Gilisztában játszó, de a hari_dramában is megfordult Fodor Dávid mixelte és maszterelte. A dal borítóján – csakúgy, mint a Fecskéén – Szász János pécsi fotóművész képe látható – a zenekar ezzel is tiszteleg szülővárosának kulturális hagyatéka előtt.
A tervek szerint a Mürador még az idén kiadja első nagylemezét, amin öt hosszú dalban járják körbe a népdalos-etnorockos koncepciót, és nyáron játszanak a Fishing On Orfű fesztiválon is."
(RECORDER)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése