2024. február 27., kedd

Segítség a prevencióhoz, kapu a traumafeldolgozáshoz – 100. alkalommal játszották a Kiállok értedet


(Fotó: Lőrincz Eszter - KV Társulat
100. alkalommal játszották színpadon a Láthatáron Csoport és a KV Társulat közös darabját, a feldolgozó foglalkozással egybekötött Kiállok értedet.

Két lány utazik a vonaton Nyíregyházáról Budapestre. Az egyik éppenhogy nagykorú, a másik csak 16 éves, és most szökött meg a gyermekotthonból. Az idősebb azt ígéri, hogy a pasija Hollandiában mindkettőjüknek szerez jól fizető pultos munkát. Az úton beszélgetnek, Kitty – az idősebb – mesét mond a fiatalabb Sonnynak Marlenkáról, a szép cigány lányról, aki a gonosz mostohaapja, és az éhezés elől menekülve egy gyerektelen párnál lel menedéket. De csak egy ideig, mert az új „apukája” olyat tesz vele, hogy ezúttal teljesen összetörve ismét menekülni kényszerül egy hozzá hasonló árva gyerekeknek fenntartott házba. Egy idő után megismerkedik a daliás herceggel, aki csodálatos életet ígér neki – de sajnos róla is kiderül, hogy valójában a patás ördög maga. A mese és a valóság határai összemosódnak, megismerjük Sunny és Kitty életét akiszolgáltatottság, reménytelenség, szeretetlenség, mélyszegénység időtlenségével együtt. A valóságban hiába akadna segítő jó tündér, Sunny nem tudja elkerülni szomorú sorsát egy holland bordélyban.

A darab a fiatalkori prostitúciót és az emberkereskedelmet megelőző projektként született 2015-ben, a Láthatáron Csoport, a KV Társulat és a Névtelen Utak Alapítvány közös gyermekeként. Az ötlet a Láthatáron Csoporttól ered – Feuer Yvette alapítónak javasolta valaki, hogy foglalkozzanak a gyermekotthonokból elszökő, külföldre csábított fiatalkorú prostituáltakkal. Yvette kérte fel Romankovics Edát rendezőnek, a KV Társulatot pedig közösen keresték meg az ötlettel. A projekt felépítésében szakértőként részt vett még a Névtelen Utak Alapítvány is – ők prostituáltaknak segítenek a traumafeldolgozásban és a reintegrációban. A Kiállok értedet elsősorban gyermekotthonokban mutatják be, de egyszerű középiskolákba is szívesen viszik-vinnék a darabot. Az előadáshoz pedig szorosan kötődik egy 40-60 perces feldolgozó foglalkozás, ami segít abban, hogy a fiatalok ki tudják magukból beszélni a látottakat...

Nincsenek megjegyzések: