2023. február 6., hétfő

Röhrig Gézával indul Kiss Llászló és barátai klubsorozata

 

Kiss Llászló, az Európa Kiadó és URH zenekarok alapító tagja barátaival, a Kiss+4 zenekarral Vagy sehol címmel zenei klubsorozatot indít a Mixát Stage-en. A zenekar minden alkalommal más meghívott művésszel lép színpadra. Az első esten, február 9-én a készülő regényéből olvasó költő, író, a Saul fiából is ismert Röhrig Géza a vendég.


„A Tilos és az Egocentrum között félúton – mondtuk volna harminc évvel ezelőtt, ha valaki megkérdezi, hogy hol is van ez a Mixát. Az a Mixát, ahol idén februártól Vagy sehol néven klubot indítunk. Havonta egyszer fogunk ott játszani, és minden alkalomra ritkán látható, fontos-érdekes művészeket hívunk majd meg” – mondja a zenekar vezetője, Kiss Llászló.

Nem akárkivel indít a klub, a sorozat premierjén, február 9-én Röhrig Géza a vendég.

Az Európa Kiadó, és URH zenekarok alapító tagja, ex-basszusgitárosa, Kiss Llászló Sydneyből, Röhrig Géza pedig New Yorkból érkezett, két művész két kontinensről, a világ két feléről. Többszörösen is ősbemutató lesz ez az este: Röhrig Géza készülő regényéből még nem hallhatott a magyar közönség, bár a több mint 20 éve tervezett műről 2015-ben már készülő regényként nyilatkozott Szőnyei Tamásnak a Magyar Narancsban: „titkon azt remélem, hogy nekem az életben csak ezt az egy regényt kell megírnom. Ezt viszont lelkiismereti kötelességem, hisz akikről szól, azok nem nagyon írnak. Én magam is állami gondozott voltam, később örökbe fogadtak. S ahhoz képest, hányan nőnek fel így ma is, döbbenetes, hogy a magyar szépirodalomban ez a környezet mennyire nincs jelen. Én azt szeretném majd valahogy bebizonyítani ebben a könyvben, hogy az ember tényleg képes kitörni a sorsából. Hogy no man est omen”. 2018-ban Nagy Józsefnek a 24.hu-n már arról számolt be, „El is készült hatszáz oldal”. Transzban írta meg, Miguel de Unamuno terminusával: „Én az elevenszülők közé tartozom. (...) Néha ülök csak le a géphez, akkor viszont megszűnik a világ. A fent említett kézirat is így született”. A publikálásról pedig csak annyit jegyzett meg: „Nem hajt a tatár. Kivárom a horatiusi kilenc évet”.

A regény témáját adó világba betekintést is kaphatunk a 24.hu interjújában: „A Gyermekváros valóban város volt. Saját bolttal, kórházzal, postával, miegyébbel. Erdőnk, tavunk, még pávánk is volt a portásfülke körül. Játszótérből is vagy ötre emlékszem. Az egyiken állt egy villamoskocsi. Az volt a kedvencem. Állandóan ment a cirkusz, hogy ki üljön a vezetőfülkében. Hiába volt azonban meseszép az őspark, hiába voltak rendesek a nevelők is, apu halála után úgy éreztem, nekem befellegzett. Igyekeztem tehát nélkülem élni. Máshol, másokban tölteni az időt. Többnyire képzeletbeli figurákról van szó. Önök, érthető módon, most kizárólag erről a Röhrig nevű manusról tudnak kérdezni engem, ám értsék meg, ő nekem csak a főhadiszállásom, az anyahajóm volt, s leginkább épp az ő szívétől igyekeztem a lehető legmesszebb kerülni. (...) Fantáziáltam. Nullahuszonnégyben. Ahogy maguk odamennek a függönyhöz, úgy slattyogtam én oda a szememhez. Belül éltem. Egy bitang vastag betonszarkofág mögött. Persze reagáltam arra, ami nap mint nap történt, ám a gyász miatt elemi érdekem fűződött ahhoz, hogy magamra kívülről, egyes szám harmadik személyben tekintsek. Megyek, megetetem ezt a bumburnyákot, gondoltam vacsorára indulva. Teljesen úgysem tudok megszabadulni tőle. Még amikor zuhanyoztam, azt is egyes szám harmadik személyben tettem: megyek, megmosom ennek az embernek a testét. Ezt a lehasadást egyébként olykor még ma is gyakorlom. Kihajolok az énből. Úgy járok, mint a zsidócska a mesémben, aki elhagyta a bütykéről a piros cérnát. Én azonban e cérnát Fóton szánt szándékkal téptem le magamról”.

De Röhrig Géza felolvas verseiből is – melyekből sok a Literán is olvasható (a csatolt cikkek közt) –, valamint előad két új saját dalt. 

Kiss Llászló és zenekara nem csak Európa Kiadó-darabokat vesz elő a 80-as évekből, hanem a tavaly megjelent Vagy sehol albumáról is játszik, amely a most induló klubsorozat névadója. Sőt, mint írják, február 9-én egy új szerzemény, a 2023-as év leendő nagy slágere, a The Drunk is itt debütál.

Kiss Llászló a következőképp mesél első saját albumáról, a Vagy seholról a Fideliónak: „Eljutottam abba az életkorba, amikor reális az a gondolat, hogy bármikor vége lehet a történetnek. Vagyis, ha valamit még le akarok tenni az asztalra, azt most kell megtennem. A magyar számok nagy részének igazából ez az összegzés-elszámolás az üzenete. Az angol nyelvűek kicsit inkább közéleti szövegek. Mérgesek. A világot nézve ugyanis semmi jó nem jut az eszembe. (...) Azt gondolom, hogy (...) a járvány az első figyelmeztetés volt, mint a színházban. Hogyha tényleg nem történik semmi, akkor nemsokára elkezdődik az 'előadás'. Ez a járvány – annak ellenére, hogy az egész világ leállt – még csak enyhe figyelmeztetés volt. És nem úgy néz ki, hogy ebből is tanultak volna azok, akik felelősek az életünkért. Erről szól az indulat az angol számokban, a rothadó kapitalizmus végjátékáról, a klímáról, a fasizálódásról, az elembertelenedésről”.

A Kiss+4 zenekar tagjai: Kiss Llászló – gitár, ének; Barabás Béla – gitár; Kerek Norbert – billentyűk; Libertényi Péter – dob, ütősök, vokál; Vajdovich Árpád – basszusgitár, nagybőgő, vokál. Az album dalait, melyeknek Kiss Llászló a zeneszerzője, Barabás Bélával közösen maga hangszerelte. Az album szövegeit egy kivétellel – mely Müller Péter Sziámi dalszövege – Kiss Llászló jegyzi. Az albumon vendégszerepel még: Farkas Róbert és Gábor Andor „Ufo”.

Vagy sehol sorozat további estjei 2023. március 3-án, pénteken, 2023. április 8-án, szombaton és 2023. május 13-án, szombaton lesznek. 

A klubsorozat helyszíne: Mixát Stage, Budapest 1088, Krúdy utca 7. A kezdés: 20 óra. Belépőjegyet 3000 forintért lehet vásárolni, az első estre ITT.

(https://litera.hu)


Nincsenek megjegyzések: