2022. február 12., szombat

Ördögkatlan hírlevél

 

Kedves Barátaink!

„Máma vagyunk, holnap nem vagyunk!” – Valentin-nap

helyszíni szemle

Másodszor jelentkezünk az idén, nem sokkal azután, hogy egy napfényes februári hétvégén bejártuk a Katlan helyszíneit.

Építész-barátainkkal a Rácz-ház (Both Udvar) állapotát mértük fel, és bizony láthattuk (amit addig is sejtettünk), hogy az épület helyrepofozásra szorul.

Körülnéztünk az Aralica-kertben is, mert azon vagyunk, hogy az évek óta nagyszerűen működő Pécsi Bölcsész Udvar méltóbb körülmények közé kerülhessen, és közben Cseh Andrisék egy másik helyszínen folytathassák „széllel szemben…” folytatott, áldásos, offline tevékenységüket. Úgy tűnik, mindkét esetben sikerrel jártunk.

Beremenden pedig azt kerestük (meg is találtuk), hogy legyen egy k2-központ, azaz egy olyan otthonos fészek, ahol az új utakra induló k2Színház még egyszer utoljára találkozhat közönségével. 


apropó k2

Ez a szabad, független színházi műhely 2010-ben alakult egy kaposvári színészosztályból. A romantika általában minden színészosztályt együtt tart egy másodpercre, aztán természetesen mindenki megy a dolgára, és ez jól van így. Ám van nagy ritkán kivétel, és együtt marad néhány fiatal, hogy a függetlenek keserű kenyerét majszolva élvezze a szabadságot. Az a csoda, hisz ezért csoda, elvétve adatik meg, hogy egy csapat 12 évet megér-megél. A k2-nek sikerült. Az Ördögkatlan büszkén húzza ki magát: szerepünk volt ebben.

Nálunk első bemutatkozásuk 2013-ban történt, amikor közvetlenül végzés után a Mokos Pincészet akkor még félkész színháztermében bemutatták Az 
Isten és a részegek című előadásukat. Vajon van-e valaki e hírlevél olvasói között, aki tanúja volt ennek az eseménynek? Abban biztosak vagyunk, hogy későbbi, nálunk bemutatott előadásaikat sokan látták olvasóink közül. Azt már sokan hallhattuk, amikor A nagyharsányi menyasszonyban elhangzott: „Máma vagyunk, holnap nem vagyunk!”

Máma még van k2 – és a munkát más néven, Benkó Bence vezetésével folytatja majd a társulat. Bence és Fábián Péter nevét le kell itt írnunk, mert kettejük írói-rendezői együttműködése (és persze a színészek áldozatos munkája) volt a k2 éltető ereje. Ők most felnőtt emberként, büszkén és méltósággal elköszönnek egymástól.

Mi pedig augusztus 2. és 6. között megteremtjük a lehetőséget a méltó, szabad, örömmel és katarzissal teljes elköszönésnek. A beremendi református templom (félúton a Kovácsműhely és a Központ között) körüli udvaron-kertben közös főzésekkel, előadásokkal, koncertekkel, úgymond tábortűzi esteken együtt lehet a csapat, és velük lehetünk mi is. És persze napról-napra láthatunk valahol a Katlanban egy-egy új k2-előadást. Hogy aztán az utolsó napon a nagyharsányi tornateremben (kétszer is) megnézhessük a Züfec című produkciót, melyben szerepelnek mindazok, akik a 12 év során kapcsolódtak a k2-höz. 

Valentin-nap

Ezt a levelet úgy időzítjük, hogy hírt adhassunk Valentin-napi akciónkról, amikor is három napon át (február 12-13-14.) nagy kedvezménnyel vehettek Párosbérletet ide kattintva. Bevalljuk, kisebb belső válságot okozott nekünk saját döntésünk, hiszen nem akarjuk elvenni azok kedvét, akik már megvették vagy tervezik később megvenni ezt a népszerű bérlet-fajtát. De a Valentin-napot és a Párosbérletet szinte egymásnak találták ki, nem tudtunk ellenállni, hogy kedvezzünk azoknak, akik összetartoznak vagy összetartozni szeretnének, és szeretetüket egy katlanos meglepetéssel kívánják kifejezni. 

Köszönjük figyelmeteket, ölel benneteket 
a katlancsapat
 
AJÁNDÉKOZZ ÖRDÖGKATLANT!
Mondd el Ördögkatlannal, hogy fontos neked! Add ajándékba egy nyári randevú ígéretét és vásárold meg páros bérletünket február 12. és 14. között kedvezménnyel! Kattints ide a jegyvásárláshoz vagy váltsd meg a jegyed a Szkéné Színházban nyitva tartási időben ebben a három napban.
Gyönyörű képeslapokat is készítettünk nektek kedves szerzőink verseivel. A 30y, Cseh Tamás, Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Háy János, Kollár-Klemencz László és Szabó T. Anna szövegei csak arra várnakebben a posztban, hogy megoszd őket azzal, akit szeretsz ❤️
Váltsd meg a jegyedet!

Nincsenek megjegyzések: