2021. december 22., szerda

Erről álmodunk, álmodjatok velünk - Ördögkatlan Fesztivál

 

"Kedves Barátaink!

Ti most vásároltok, fenyőfák közt válogattok, a vásárban nézelődtök, és századszor néztek rá egy könyvre, egy sálra, egy babára, egy társasjátékra… hogy akkor ez legyen vagy inkább az a másik, és hogy jaj, mit kéne neki meg neki meg neki… Szóval nem hírleveleket olvastok, de hátha.

No meg ígértük is, hogy decemberben újra jelentkezünk. Íme.
A múltkori levél óta nem lettünk gazdagabbak, bár azt is annak tekinthetjük, hogy a 2021-es Katlanból veszteség nélkül kimásztunk. Ez persze magánügy, ahogyan az is, hogy az NKA Halmos Béla pályázatán nyertünk egy koncertnyi pénzt, az irodalmin meg semmit (itt valahogy nem szoktunk). De az már rátok is tartozik (a szokásos „titkos” infó), hogy a Halmosnak köszönhetően a Romengo bizonyosan fellép 2022 augusztusában Villánykövesden. Márpedig ez Lakatos Mónikát is jelenti, hiszen ő a Romengo „drága ékszere”, ez a varázslatos hangú énekesnő. A WOMEX állandó sikercsapata a banda, magunk sem hisszük, hogy az Ördögkatlanban eleddig egyetlen egyszer jártak, az is sok éve történt. Szóval jövőre velünk lesznek.

Fentiekből az is következhetne, hogy jövőre nem lesz irodalom. Dehogyisnem lesz! Megoldjuk, majdnem mindent meg szoktunk oldani. Majdnem. Mondjuk, a vírust, azt nem biztos. De amikor itt most Boldog Új Esztendőt kívánunk Nektek, lelki szemeinkkel azt látjuk, hogy jövő augusztusban a nagyharsányi Maszkperselybe dobhatjuk végérvényesen feleslegessé vált maszkjainkat. Erről álmodunk, álmodjatok velünk.

Mint tudjátok, az Ördögkatlan nemcsak azt az öt napot jelenti Baranyában, de színházi előadásokat is hozunk létre, hisszük, nem is rosszakat. Ennek bizonyítéka a hír, hogy a 2022 márciusában rendezendő tatabányai MOST Fesztiválra (Monodrámák és Stúdióelőadások) kiválasztottak-meghívtak egy-egy Ördögkatlan Produkciót. Háy János „Elem” című drámája 35 pályázó közül került a meghívott 5 előadás közé, míg Légrády Gergely „Fekete-fehér” című monodrámája 16 közül került a legjobb 4 közé. Előbbiben Kerekes Éva, Mucsi Zoltán és Rozs Tamás látható, utóbbit Göttinger Pali játssza. (Akinek szerencséje volt, és jutott neki sorszám 2021 nyarán, az mindkét előadást láthatta!)

És ha már végképp tehetetlenek vagytok, melyik nyakkendőt vagy kesztyűt vagy zoknit ajándékozzátok a számotokra kedves embereknek, gondoljatok arra: van egy biztos pont, az elővételes Katlanbérlet.

De a lényeg mégiscsak az, hogy bérlettel vagy anélkül, legyen mindenkinek olyan Karácsonya, amilyet szeretne. Nagyon szép.

Ezt kívánja Nektek,
a katlancsapat"
AJÁNDÉKOZZ ÖRDÖGKATLANT!
Váltsd meg online, nyomtasd ki otthon és add át akár rögtön az Ördögkatlan-bérletet! Ajándék képeslapunk segítségével kézzel fogható ajándékra válthatod online vásárlásod.
Ha mindenképp személyesen szeretnéd megváltani a jegyed vagy bérleted, a Szkéné Színházban erre is van lehetőséged az ünnepek előtt! Ma és holnap (12.22-23.) 10 és 19 óra között várnak.
Váltsd meg a jegyedet!

Nincsenek megjegyzések: