2021. május 31., hétfő

JuNYÁRI program









A hosszú kultúra nélküli lét után végre újabb színházi élményekkel töltekezhetünk.
A 2021/22-es évad előtt két különleges programra szeretnénk felhívni a figyelmet.

Június első hétvégéjén kirakART: Nyitási Akciók Budapest kirakataiban!

Június 4. és 6. között  Budapesten először a kirakART kortárs előadó-művészeti hétvégét öt független befogadóhely rendezi meg – a Bethlen Téri Színház, Jurányi Ház, Szkéné Színház, MU Színház és az ötletgazda Trafó.
A város elhagyatott kirakatai mellett kávézók és színházak üvegablakai élednek újjá művekkel, művészekkel, akciókkal. 
Három napra díszletté változik a város: 30 helyszínen több mint 40 alkotócsoport várja az érdeklődőket változatos programokkal.

A Jurányi Ház a Margit-negyedben négy helyszínen tölti fel művészettel az elhagyott ingatlanok kirakatait, köztük egy régi virágboltot és bankot. A kirakART kezdeményezéséhez csatlakozik a Margit-negyedben az Átrium és a Bem mozi is.

Bár a járványhelyzet miatti korlátozások enyhülésével az újranyitás izgalmában élünk, Budapest legtöbb színháza - ahogy a Jurányi Inkubátorház is - erre az évadra már nem nyit ki. A független befogadóhelyek ezért úgy döntöttek, hogy a hosszú hónapokra „vitrinbe zárt” művészetet kiviszik az utcára, és biztonságos körülmények között, mégis egyedi módon teremtik meg a lehetőséget a művészek és a közönség várva várt találkozására.

A Trafó által kezdeményezett projekthez a főszervezőkön túl további 10 intézmény csatlakozott, így 30 helyszínen zajlanak majd a programok 3 napon át, közel 70 művész részvételével. Minden műfaj képviselteti magát: lesz kirakat-színház, újcirkusz, kortárstánc, performanszok, installációk, minikoncertek, felolvasás, storytelling, egyperces jelenetek, fotó- és plakátkiállítás, irodalom, jelmezbemutatók, DJ- és VJ setek, valamint gyerekprogramok és bábszínház is.

Margit-negyedben fellépnek többek között: a Narratíva Kollektíva, akiknek happeningje a játékosság és az átváltozás fontosságára hívja fel a figyelmet; szóló performansszal készül a Katlan Csoport, a Noppa Design installációjában táncol a ZéróPlusz TáncMűvek; Szűcs Edit jelmezei között pedig a Duda Éva Társulat. Az Andaxínház performansszal, a JazzaJ minikoncertekkel várja az arra járókat, amivel párhuzamosan Rácz Nóra képzőművész élőben rajzol. Az Átrium és a Bem moziélőzenei kirakatkoncerttel várja az érdeklődőket, a SzínMűhely Alapítvány tízperces perofrmatív élőképet mutat be. A gyerekek számára bábelőadással készül a Manna Produkció. Látható lesz továbbá Nagy Fruzsina jelmeztervező dress code: Webcam Fashion című installációja, ami a Covid miatti életmódváltozásokra, Zoom-öltözködésünkre reflektál.
Minden program ingyenes.

Jurányi Latte Rozgonyi-Kulcsár Viktóriával (Jurányi Ház) és Erős Balázzsal (Mu Színház) ITT olvasható.

#kirakart #művészettelfeltöltve

BŐVEBBEN - programhelyszínek...

 

AlkalMáté Trupp: JORDÁN ADÉL

2021. augusztus 5-8. 20.30

Ebben az évben  JORDÁN ADÉL lesz az előadás témája.

"Ez egy szerződésszerűség egymás között, hogy ezt végig csináljuk, ha van rá lehetőség." Máté Gábor

A „legendás” Máté - Horvai osztály sorozata 2021 nyarán véget ér. Idén a járványhelyzetre való tekintettel a BENCZÚR Ház Kertjében (1068 Budapest, Benczúr utca 27.) lesznek az előadások megtartva.

Jegyinformáció:
Hamarosan indul a jegyértékesítés!

Figyeljétek a Jurányi Ház honlapját // FB oldalát!

Évadzáró szemétszedés a Füge/Jurányi munkatársaival

Megtartottuk az ,,évadzáró" eseményünket, ezen alkalomból kitakarítottuk az Ördög-árok egy részét és utána megjutalmaztuk magunkat egy jó hangulatú bográcsozással.

Ha Ti is kedvet kaptatok hozzá, akkor keressétek meg a helyi önkormányzatot, van lehetőség autót igényelni a hulladék elszállítására és még a szemétszedéshez alkalmas eszközöket is biztosítják.

#zöldszínházprojekt

Nincsenek megjegyzések: