2018. április 24., kedd

Indul a jegyértékesítés a POSZT Fesztivál előadásaira!

A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjának legtöbb előadására percek alatt elfogytak a belépők, éppen ezért örömmel jelentjük be, hogy elindítottuk a jegyértékesítést  a POSZT Fesztivál első tíz előadására is.

Az idei évben a Kodály Központba nagy sikernek örvendő, frissen bemutatott vígjátékokat, illetve a Budapesti Operettszínház valódi csemegének számító musical gáláját hívtuk meg, a Zsolnay Kulturális Negyedben pedig az elmúlt évek kiemelkedő színházi bemutatói közül válogathatnak az érdeklődők.  


NEIL SIMON: FURCSA PÁR
Június 7., 19:00, Kodály Központ
A Furcsa Pár Gáspár Tibor és Görög László jutalomjátéka, fergeteges vígjáték barátságról, magányról, férfi-nő kapcsolatokról. 
Jegyvásárlás:

AGATHA CHRISTIE: A VÁD TANÚJA
Június 8., 19:00, Kodály Központ
A világ egyik leghíresebb bűnügyi története: fordulatos, feszült krimi, a mesterien alkalmazott csavarok következtében a nézők az előadás utolsó pillanatáig találgathatnak a gyilkos kilétét illetően. A krimi nagyasszonya egy valódi nemzetközi közönségsikerrel mutatkozik be a Kodály Központ színpadán, Csankó Zoltán főszereplésével.
Jegyvásárlás:

EGRESSY ZOLTÁN: SÓSKA, SÜLTKRUMPLI
Június 8., 19:00, E78
Egressy Zoltán legendás, itthon és külföldön is töretlenül sikeres, több mint ötszáz előadást futott  vígjátékából talán az is kiderül, hogy lehet-e a színpadon focizni. A sorsdöntő mérkőzésre készülő bíró és a partjelzők szerepében Nemcsák Károlyt, Bozsó Pétert és Karácsonyi Gergelyt láthatják a nézők. 
Jegyvásárlás:


BEUGRÓ
Június 9., 20:00, E78
Idén sem maradhat el a valódi közönségkedvenc Beugró, ahol Pécsett hagyományosan egy tűhegyet sem lehet leejteni a nézőtéren, ellenben a hasfalszaggató nevetés garantált! Pokorny Lia, Debreczeni Csaba, Kálloy-Molnár Péter és Szabó Győző Novák Péter műsorvezetésével lehetetlen helyzetekben improvizál és nehezíti meg egymás életét a legkülönbözőbb szituációs játékok során.
Jegyvásárlás:

NEIL LABUTE: VALAMI CSAJ(OK)
Június 10., 19:00, E78
Őze Áron a szerelmes férfi, aki újra találkozik élete fontos nőivel: őket mind Pokorny Lia alakítja négy bravúrszerepben, egy szórakoztató, érzékeny, felejthetetlen előadásban.
Jegyvásárlás:

CLAUDE MAGNIER: OSCAR
Június 10., 19:00, Kodály Központ
Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen később Sylvester Stallone tett ismertté az egész világon. A Kodály Központ színpadán a fergeteges vígjáték két főszerepét Nagy Viktor és Gubás Gabi alakítja.
Jegyvásárlás:

JOHN FOWLES: A LEPKEGYŰJTŐ
Június 11., 19:00, E78
Valódi színházi különlegesség! Küzdelem az életben maradásért egy izgalmakkal teli thrillerben, miközben észrevétlenül elmosódik a határ fogoly és fogvatartó között – Bereczki Zoltán és Ágoston Katalin főszereplesével.
Jegyvásárlás:

MINDHALÁLIG MUSICAL
Június 11, 19:00, Kodály Központ
A Budapesti Operettszínház nagyszabású gálaműsorában a világ zenés színpadainak valaha volt legnagyobb sikereiből hallhatnak válogatást az érdeklődők, egyebek mellett felcsendülnek az Oroszlánkirály, Az operaház fantomja, a Macskák, az Elisabeth, A Szépség és a Szörnyeteg, a Grease (Pomádé), a Vámpírok bálja, a My fair lady és az Evita legjobb dalai, az élményt pedig lenyűgöző koreográfiák és pazar jelmezek teszik majd teljessé.
Jegyvásárlás:

GERLÓCZY MÁRTON: A CSEMEGEPULTOS NAPLÓJA
Június 14., 19:00, E78
A csemegepultos naplója nem egyszerű monodráma: valódi sikerdarab, amely hosszú évek óta garantált teltházzal fut a fővárosban. Gerlóczy Márton fantasztikus szövege Göttinger Pál játékos, ötletgazdag rendezésében és Ötvös András lenyűgöző játékával kihagyhatatlan szórakozás.
Jegyvásárlás:

A 18. POSZT ÜNNEPÉLYES DÍJÁTADÓ GÁLÁJA
Június 16, 19:00, Kodály Központ
Ismét nagyszabású díjátadó gála zárja a fesztivál programsorozatát, ahol a színházi szakma krémjének jelenlétében, szórakoztató gálaműsor keretében adjuk át a Találkozó legjobbjainak járó díjakat. Összefoglaló klippekkel, meglepetésvendégekkel és számos fellépővel várjuk nézőinket!  
A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó közönsége kedvezményes áron, 500 forintért vásárolhatja meg belépőjét a fesztivál ünnepélyes zárógálájára. A kedvezmény a fesztivál- és versenyelőadásokra megváltott jegyek vonalkódjaival érvényesíthető.
Jegyvásárlás:
A jegyek a Kodály Központban, a Széchenyi téri Pécs Ponton, illetve a Zsolnay Kulturális Negyed látogatóközpontjában is megvásárolhatóak.


Érdemes továbbra is figyelemmel kísérni a POSZT Facebook- oldalát és a poszt.hu-t, hiszen a közeljövőben újabb és újabb előadásokról rántjuk le a leplet!

Jegyek már kaphatók a jegymester.hu-n!





Nincsenek megjegyzések: