2015. október 5., hétfő

Nehéz, fájó, igaz: Egyasszony – Tenki Réka előadásában

2015. október 21-én mutatja be az Orlai Produkció a Fügével közösen az Egyasszony című darabot Tenki Réka előadásában a Jurányi Inkubátorházban. A darabot a nagysikerű Pétefy-Novák Éva által írt blogból, majd a nemrég megjelent könyvből jött létre, amelyet Tasnád István alkalmazott színpadra. Az előadást Paczolay Béla rendezi.


Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól azt a diagnózist kapta, hogy kislánya a születés során vált súlyosan mentálisan sérültté. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket. A megrázó őszinteségű  blogból könyv született, a könyvből pedig színházi előadás. 

Mácsai Pál a könyvről ezt nyilatkozta: „Minden élet impozáns, ha őszintén mesélik el. Ez a könyv hű tükre a valóságnak. Se letenni, se elfelejteni nem lehet."

Az Egyasszony igaz történet az élet fájdalmas titkairól, amelyekről nem szokás beszélni. Tragikus és egyben felemelő példázat, melynek különlegessége, hogy bár a rettenetet beszéli el, mégis rendíthetetlen életöröm sugárzik belőle.


Az előadás a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre.

Premier: 2015. október 21. 20 óra, Jurányi Inkubátorház

Következő elaődások: 2015. október 22, 26. 20 óra

                                       2015. november 19. 19 óra, november 20. és 27. 20 óra

Nincsenek megjegyzések: