2015. október 22., csütörtök

Brooke Davis előadása a Werk Akadémián

"Brooke Davis a nyugat-ausztráliai Curtin Egyetemen végezte tanulmányait, ahol 2013-ban szerzett PhD-fokozatot kreatív írásból. Disszertációja részeként született meg első regénye, Az Elveszett és Meglett Dolgok Könyve, amely a 2014-es Londoni Könyvvásáron elsöprő sikert aratott, Azóta csaknem 20 nyelvre fordították le, és számos rangos díjat nyert. Könyvének magyarországi megjelenése kapcsán október végén Magyarországra látogat, ennek keretében 2015. október 27-én 17 órai kezdettel előadást tart a Werk Akadémia kreatív írás kurzusán.

„Úgy éreztem, az embereknek szükségük van arra, hogy a saját veszteségeikről beszélhessenek, mégis úgy tűnik, erre alig adódik alkalmuk. Ám amikor hirtelen feltűnik valaki, aki készen áll arra, hogy meghallgassa őket, olyan beszélgetés alakul ki, amely balzsam a léleknek” – mondta egy interjúban Brooke Davis, aki édesanyja halála után néhány hónappal kezdte el írni Az Elveszett és Meglett Dolgok Könyvét. 

Davis első regényét tízévesen próbálta megírni. A műfajhatárokon átlépő könyv egy tinédzser lány belső világáról szólt volna, Nyári szomorúság címmel. Szerencsére nem fejezte be, mert hamar rájött, hogy semmit nem tud a szomorúságról, nemhogy a tinédzserek életéről. Amikor aztán túljutott a kamaszkoron, a Canberra Egyetemen kitüntetéssel diplomázott szépírás szakon, és elnyerte a prózaírásért járó Allen & Unwin Díjat, a Verandah prózadíjat és az Egyetemi Érmet. Brooke nemrég védte meg PhD-jét kreatív írásból a nyugat-ausztráliai Curtin Egyetemen. Az Elveszett és Meglett Dolgok Könyve az első igazi regénye.

A Werk Kreatív Szépíró Akadémia hatodik éve áll az írás mesterségét a gyakorlatban és élményszerűen elsajátítani kívánók rendelkezésére. A képzés nemcsak szépírói hasznosításra való, hanem a szunnyadó kreativitás kiélésére is. Az Akadémia módszere ősi és egyszerű: a beiratkozók a tanár által megadott témákra szövegeket írnak, majd azokat mindenki okulására közösen kielemzik. Többek között olyan ismert és elismert magyar írókkal dolgozhatnak együtt, mint Szécsi Noémi Európa Díjas írónő, Cserna-Szabó András író, Péterfy Gergely író, Márton László író, Kukorelly Endre író. Szerintük ugyanis az írás nemcsak mágia, mesterség is. Tehát tanítható."
(sajtóközlemény)
Az esemény nyilvános.

Nincsenek megjegyzések: