2011. április 7., csütörtök

De igen, Juci - Nemjuci

Igen, látni, hallani, ugrálni, élvezni akarjuk! A tagadás tagadása!
Németh Juci képességei felől eddig sem voltak kétségeink, hiszen az Anima Sound Systemben sokszor bizonyított, de saját zenekarával most láttuk előszőr élőben és igen, Juci. Elementáris erő, magabiztosság és felszabadultság. A zene az angolszász alterock felé kacsingat, a szövegek is angolul énekeltek. Juci pörög, forog, a közönség közé fut (elveszti a kontroll fülhallgatóját, de nem a kontrollját), földre veti magát, sikít és simogat a hangjával: igazi rock and roll. Hasonló temperamentumot a remek amerikai színésznő, Juliette Lewis koncertjén láttam.
A program talán egy kicsit egysíkú, nincsenek csúcsok és völgyek, minden ugyanazon a magas intenzitáson, hasonló tempóban szól. Juci nélkül lehet, hamar unalmas lenne... A műsoridő a ráadásokkal együtt is jól lett megválasztva, még tíz perc és az előbb írtak miatt lankadt volna az érdeklődésünk, de így profi, jól sikerült műsorrá kerekedett.

Németh Juci – ének
Faragó Tamás – gitár
Fischer Máté, Matyiő – basszusgitár
Szabó Áron, Vasaló – dob


Nemjuci from simarafoto on Vimeo.

2011. április 6., szerda

Hasznos

Abu Dabi egyik csillogó, csupa márvány palotájának mosdójában találtam ezt a hasznos táblát...
(Előkaptam az iPhonomat és... kicsit életlen lett...)

(Simarafotó)

2011. április 4., hétfő

Hümmögések-MR2

Nem tudom ki szerkesztette a vasárnap reggeli műsort. Észre vettétek, hogy egyre több a zenei sz@rság?
Szóval nem is tudom, hogy kik lehettek az előadók, mert csak később figyeltem fel a szövegre ami a 60-as évek retro érzését próbálta kifejezni -" vasárnap délután csak a Mézga Géza" meg " május elsejekor(!) a felvonuláskor"- ilyen és ehhez hasonló gagyibbnál  gagyibb szövegek, persze szimfonikusokkal és kórussal kiegészítve.
Nem mondom, a 66-os táncdalfesztiválon megállta volna a helyét, de talán ott sem nyerte volna el a legjobb kategóriát  Bakacsi Béla és Aradszky László mellett.
Én nem tartom humorosnak az előző rendszernek az  ilyen módon való kicikizését. Miért kell ennyire színvonaltalan dolgokat gyártani, aztán leadni egy olyan adón, amiről azt gondoltam, hogy ez egy hallgatható rádió.....??? .Persze rögtön ezután benyomták Ákos "fényes " dalát ami szintén a giccs határát súrolja.
Egyébként meg egyre több ilyen és ehhez hasonló, gyanúsan sz@r színvonaltalan magyar dalok zengik be az étert szeretett  rádiónkon keresztül.
Nincs más hátra hümmögtem, hát kell keresni egy másik adót.... ami nem magyar.
(Xénia)

2011. április 3., vasárnap

Mi mindig….

Mi mindig….

zenészekről emlékeztünk meg eddig.
Marlon Brando.
Úgy gondolom, ő megér egy sort, tán többet is, de minek többet írni, hisz ha hallom, minden benne van.
Marlon Brando!
Ma lenne 87 éves………

(S0phia)

2011. április 2., szombat

Dubai képekben (a teljesség igénye nélkül)

Mivel koncertezni mentünk, ezért időnk nem sok volt mászkálni, bár a látvánnyal így sem lehetett soha betelni: meseváros. Az Ezeréves ember című film távoli jövőben játszódó jeleneteinek hátterében a dubai tornyok látszanak. Futurisztikus, valószerűtlen az egész. Mellette pedig ott van az óváros, a bazár, meleg és illatos keleti forgatagával. Egy két éve kint élő család asszonya úgy jellemezte, hogy az emberek azért szeretnek itt élni, mert nem akarnak tőlük elvenni semmit... Nekünk a munka és felkészülés a szabadidőnket vette el, ezért a fotók főképp a szállodából és környékéről és utazások közben készültek különböző napszakokban és fényekben, egy kis hajózással és sétával fűszerezve, a teljesség igénye nélkül...
(Simarafoto)


Dubai 2011 from simarafoto on Vimeo.

2011. április 1., péntek

Ajánló - Füge

Mottó: mert szeretjük a függetlenséget!


ÁPRILIS

Színházi előadások

PREMIER! A Füge és a Műhely Alapítvány közös produkciója: FORGET IT/ Felejtsd el! 2011. 04. 01. 20:00 MU Színház
PREMIER! Manna és a TÁP Színház közös produkciója: Takátsy Péter: Para-frázis 2011. 04. 01. 22:30 Sirály
HOPPart és a Manna közös produkciója: Pelsőczy Réka: Szeret...lek 2011. 04. 03 | 2011. 04. 17. 20:00 Szikra
TÁP Színház: Cserenadrág 2011. 04. 04. 19:00 | 2011. 04. 18. 21:30 Kamra
Manna Produkció: Pelsőczy Réka: Kicsi nyuszi hopp hopp 2011. 04. 05. | 2011. 04. 06. 19:30 Kino
Nézőművészeti kft és a Manna közös előadása: A gyáva 2011. 04. 07. 19:00 Kolibri Pince | 2011. 04. 19. 16:00 Sirály
Orlai Produkciós Iroda: Fédra Fitness 2011. 04. 10 20:00 Arnold Gym Sportcentrum
TÁP Varieté és Performansz Színház: Minden Rossz Varieté 2011. 04. 12. 22:30 Szikra
Scallabouche Theatre Company: The Naked Impro Show 2011. 04. 13. 19:30 Merlin Színház
HOPPart Társulat: Korijolánusz 2011. 04. 14. 19:00 MU Színház
PREMIER! TÁP Színház: Kuznyecki esőzések 2011. 04. 14. | 2011. 04. 17. 22:30 Merlin Színház
TÁP Színház: Alatta felette - Zombie 2011. 04. 15. 21:00 Szikra
Scallabouche Theatre Company: The Story Room 2011. 04. 18. 19:30 Merlin Színház
KOMA Társulat: Az utolsó roma- egy utolsó cigány 2011. 04. 18:00 | 2011. 04. 26. 20:00 Szikra
ALKA.T és a FÜGE beutatja: Tasnádi István: Paravarieté - avagy 1017 egymást kioltó drámai sorozat 2011. 04. 19. 20:00 Szikra | 2011. 04. 28. 19:00 Gózon Gyula Kamaraszínház
TÁP Színház: Roló 2011. 04. 19. 20:00 Trafó
KOMA Társulat: Sárkány 2011. 04. 21. 20:00 Sirály
TÁP Színház: Etchno 2011. 04. 22. 20:00 Szikra
HOPPart: Eljövök érted - a kezdet 2011. 04. 26. 20:00 Sirály
Ágens Társulat: NŐintime 2011. 04. 26. 22:00 | 2011. 04. 27. 20:00 Fogasház
K.V Társulat: Ünnepeink, Performansz 2011. 04. 28. 20:00 Sirály
PREMIER! Pulzus és a Sala Mica közös produkciója: norway.today 2011. 04. 28. 19:00 Fogasház
Pulzus: Kés a tyúkban 2011. 04. 29. | 2011. 04. 30. 19:00 Új Színház

Táncos előadások

Közép-Európa Táncszínház: Io sono 2011. 04. 08. 19:30 Közép-Európa Táncszínház
Tünet Együttes: PROPAGANDA! 2011. 04. 04 | 2011. 04. 05. 20:00 Trafó
Tünet Együttes: Nincs ott semmi avagy alszanak-e éjjel az álmok 2011. 04. 18. 19:00 Trafó
Tünet Együttes: Véletlen Tudományos táncjáték 2011. 04. 28. | 2011 04. 29. 20:00 MU Színház