| P.S.: legutóbb ígértük, megírjuk, hogyan lett a kisharsányi Kovács Udvarházból „Szamárdelelő” – de ezt azóta megtudhattátok a honlapunkról is. De ha már ígértük, álljon itt néhány sor a szentesi születésű Cserna-Szabó Andrástól: „Szentes origója, centruma, szubsztanciája és szívcsakrája az egykori Szamárdelelő csárda. Anno itt a város legszéle volt. Jött a juhász szamáron délben delelni a csárdába. Földig ért a lába. Delelt a pásztor, és delelt vele a jármű is. Vagyis a szamár… …„Kanász, juhász, szegény legény nem azért megy oda, hogy aludjék ott. Ad-vesz, csereberél, ott csinál magának jó napot, ott kérdezősködik, rokon, koma, atyafi után. Ha vásárra, ha búcsúra, ha temetésre vagy gyónásra megy, ott issza meg üveg borát. S ha leszámolni valója van valakivel, ott békél, vagy ott zúzza a fejét, vagy ott töri kezét-lábát ellenségének.”… Mert mindenki itt volt, akitől érdemes volt tanulni valamit. Volt itt tanár, levéltáros és zugügyvéd, melós, földműves, főállású alkesz. És (ivás és játékgépezés közben, szentesiül: pitya és másín) mind át akarta örökíteni a tudást. Azt a tudást, amit az életben addig összegyűjtött. Megannyi dél-alföldi Diogenész, Cioran, Rabelais, Münchhausen, Hašek vagy Bukowski.”" |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése