"Kedves Barátunk!
Szeretettel meghívjuk adománygyűjtő estünkre. December 12-én 18 órától a pécsi Tudásközpontban írók és művészek szerepelnek a 66 éves Jelenkor folyóirat megmentéséért szervezett eseményen.
A Jelenkor folyóirat fennmaradása az állami támogatás csökkenése miatt veszélybe került. A folyóirat az 1958-as alapítása óta eltelt csaknem hét évtized hagyományaira támaszkodva szeretne működni a továbbiakban is. Ez a sokszínű huszadik századi hagyomány olyan szerzői nevekkel jellemezhető, mint például Weöres Sándor, Csorba Győző, Mészöly Miklós vagy a későbbiekben Bertók László, Nádas Péter, Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos. „A lap az elmúlt évtizedekben a kortárs magyar irodalom legjavának közlésével, valamint tanulmányai, esszéi és kritikai rovata révén orientáló szerepet vállalt az irodalom iránt érdeklődők körében. Szeretnénk megőrizni a magyar irodalom sokszínűségét, s hozzájárulni a magyar nyelv teremtő- és kifejezőképességének, pontosságának és hajlékonyságának fenntartásához” – olvasható a folyóirat adománygyűjtő felhívásában.
November elejétől a Jelenkor a Jóügyekért oldalán várja a támogatókat. Az adománygyűjtő kampány követei között megtalálható Beck Zoltán, Bojár Iván András, Bősze Ádám, Fehér Renátó, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Havasréti József, Kiss Tibor Noé, Lackfi János, Nyáry Krisztián, Szabó T. Anna, Szemelyácz János, Sz. Koncz István, Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Visky András.
A december 12-ei rendezvényen írók, művészek vesznek részt a hatvanhat éves Jelenkor folyóirat megmentéséért. Az esten fellép Beck Zoltán, Csordás Kata, Darvasi László, Frank Ildikó, Havasréti József, Horváth Viktor, Keresztesi József, Kiss Georgina, Kiss Tibor Noé, Kukorelly Endre, Méhes Károly, Meliorisz Béla, Milbacher Róbert, Mohácsi Balázs, P. Horváth Tamás, Rozs Tamás, Simon Bettina, Szilágyi Eszter Anna, valamint Uhrik Teodóra. A program során a szervezők írásokkal, fotókkal és zenékkel emlékeznek a folyóirat több legendás szerzőjére és szerkesztőjére. A támogatói est moderátora Ágoston Zoltán és Balogh Robert. Az érdeklődők támogatói jegyek vásárlásával, illetve önálló adományokkal járulhatnak hozzá a folyóirat fennmaradásához.
„Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort” – Jelenkor adományozói est
Pécs, Tudásközpont, nagyelőadó, 2024. december 12., csütörtök
Jegyárak:
- 3 000 Ft (belépőjegy egy fő részére + ajándék Jelenkor-lapszám)
- 6 000 Ft (belépőjegy egy fő részére + féléves Jelenkor-előfizetés)
- 11 000 Ft (belépőjegy két fő részére + egyéves Jelenkor-előfizetés)
Aki már rendelkezik nyomtatott vagy pdf-es Jelenkor-előfizetéssel, illetve adományozott a lapnak a kampány során, természetesen további jegyfizetés nélkül vehet részt a programon.
- 20 000 Ft (belépőjegy két fő részére + egyéves Jelenkor-előfizetés + 30 000 forintos könyvcsomag a Kronosz Kiadótól)
Jegyek a helyszínen vásárolhatók. Elővételi információ: jelenkor58@gmail.com, 72/310-673.
További részletek az esemény Facebook-oldalán.
Az esemény támogatója a budapesti Goethe Intézet, valamint a pécsi Kronosz Kiadó.
Üdvözlettel,
A Jelenkor szerkesztősége"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése