2024. május 4., szombat

Arról, hogy szinte kész a program (Ördögkatlan)


Kedves barátunk,

igen, egy ideje nem jelentkeztünk, mentségünk annyi lehet, hogy nagyon szerveztük a programokat. Ezt immár láthatjátok abból is, hogy nap mint nap új program kerül ki a Katlan Facebook-oldalára.

Ebben a levélben a „kivételezetteknek”, nektek, arról érdemes beszélni, amiről a többiek csak később értesülnek. Például arról, hogy a magyar fotográfia Mestere, Korniss Péter is vendégünk lesz. A Vylyan kiállítóterében lesznek fotói a „Hosszú úton” című gyűjteményből, sőt augusztus 1-én, csütörtökön 18.00 órakor Nyáry Krisztián beszélget majd vele egy rendhagyó tárlatvezetésen. (Itt jegyezzük meg, hogy pár nappal később, augusztus 4-én ünnepli Korniss Péter a 87. születésnapját…)

Hamarosan megnevezzük összes idei díszvendégünket, de addig is álljon itt egy név közülük: Köles Ferenc. A pécsiek és a katlanosok jól ismerik őt, az ország egyik legnagyszerűbb színészét. Ő Kálmán, a „Faluturisták” szófosó frontembere, de láthattátok őt a Katlanban például román rendőrként a „Bányavakságban”, nem beszélve az azóta számtalan díjat begyűjtő Tarr Sándor-szövegek mentén született „A mi utcánk” Ördögkatlanban tartott ősbemutatójáról. 2024-ben Václav Havel „Audiencia” című tragikomédiájának sörmestereként érkezik hozzánk, és kápráztat el bennünket frenetikus játékával. És vezeti majd a Faluturisták szájtszíing-performanszát, valamint levetítjük Karácsony Péter „Kis Hatalmasok” című kisjátékfilmjét, mely több díjat is elhozott Rómából (Rome Prisma Independent Film Awards), köztük Köles Feri a „Legjobb Férfi Főszereplő” díját. (A film egy trilógia része, mi a teljes trilógiát vetítjük.)

Az elmúlt években megtapasztalhattátok, hogy különös figyelemmel fordulunk a fiatal színházcsinálók felé. Érkeznek színészhallgatók sokfelől: Marosvásárhelyről Mohácsi János rendezése, a „Johanna”, az SZFE-ről várjuk a végzős prózai osztályt („Színész, szegény”) és a zenés osztályt („Frontátvonulás" – és reményeink szerint Márkos Albert kortárs operája, a „Sette Piani” is vendégünk lesz), lesz Freeszfe-produkció („Soha jobban”) és kaposvári egyetemi előadás… Természetesen „befutott” fiatalokat is örömmel fogadunk, ifj. Vidnyánszky Attilával a főszerepben láthatjátok a Studio K „Néró” című előadását, és Attila rendezte a beregszásziak legújabb darabját, „Az öngyilkost”.

Sorolhatnánk napestig, de inkább figyeljétek a Facebook-oldalunkat! Most, május elején ki merjük mondani, hogy a 17. Ördögkatlan is méltó lesz örökös védnökeinkhez, Törőcsik Marihoz és Cseh Tamáshoz.

Várunk benneteket, segítsetek bennünket a Julie-emlékkoncert támogatásával, a szponzorbérletek vásárlásával – vagy csak azzal, hogy szurkoltok nekünk.

Szeretettel,
a katlancsapat
 

Bérletvásárlás
Ahogy minden hónapban, május 10-én is árugrás várja a Katlan árait. A következő napokban még kedvező áron tudod megváltani bérleted és páros bérleted, érdemes élni az ajánlattal. De szerencsére, jó dolgok is várnak az árugrás után: május 11-től kaphatóak lesznek a napijegyek!


Bérletvásárlás ITT >>
Az Ördögkatlan szerény anyagi háttérrel rendelkezik e pillanatban. Körülöttünk oly sok a nehézség, hogy magunk is tudjuk: vannak fontosabb megoldanivalók. De ha valaki úgy érzi, segíteni akar, arra kérjük, gondoljon ránk, amikor felajánlja adója 1 százalékát. Ne feledjétek, bár az összeg apróságnak is tűnhet, mindenképp érdemes rendelkezni róla!

Nincsenek megjegyzések: