2024. március 18., hétfő

Ördögkatlan Fesztivál - Ígéretekről és azok betartásáról

 

"Kedves Barátaink!

17. éve szeretnénk hitelesek lenni, azaz csak azt ígérni, amit teljesíteni is tudunk. Megfordítva: mindent teljesíteni, amit ígérünk. Ezért kezdjük el kommunikálni a konkrétumokat tavasszal, amikor már sejthetjük, meddig ér a takarónk. 

Legutóbbi levelünkben ezt ígértük: „A hírlevélíró ígéri-reméli, hogy márciusi hírlevelében számos jó hírrel szolgál majd.”

Bármennyire rövid is a takarónk, örömmel számolunk be arról, hogy július 30-án, kedden este egy olyan zenekar érkezik a nagyharsányi focipályára, mely zenekar még soha nem járt nálunk: ők a Bëlga! Magunk sem értjük, hogy nem találkoztunk még, de jobb későn, mint soha. Pedig nem mai gyerekek már, de szerencsére a mai gyerekek is szeretik őket. Welcome: Bëlga!

Őket régi ismerős követi, a Kiscsillag. Kimondani is furcsa, 2008. augusztus 9-én ők zárták az I. Ördögkatlant. A hírlevél-olvasók közül vajon ki csápolt ott annak idején?

Mi már tudjuk, kik zenélnek majd augusztus első estéjén (csütörtökön), de a zenekarnak tett ígéretünket betartva csak áprilisban tesszük ezt közhírré.

pénteket átugorva nyugtázzuk, hogy a szombati elköszönéskor, amikor sokezren üvöltjük bizakodva: „nem vagyunk normálisak!”, természetesen a 30Yzenél (és üvölt velünk). A nagyharsányi focipályán persze lesznek még zenekarok, de akikkel biztosan találkoztok majd, az az Esti Kornél. Őket tavaly elmosta a vihar, és megígértük, hogy idén pótolhatják a koncertet. (A viharnak nem ígértünk semmit…)

Januárban, Cseh Tamás születésnapján, egyúttal a Magyar Kultúra Napján Víg Mihály és a Balaton játszotta Tamás dalait a Petőfi Irodalmi Múzeumban – zseniálisan. Őket is hívtuk a 17. Katlanra. Megígérték, hogy jönnek, tehát ott lesznek.

Természetesen nemcsak (rock)koncertek lesznek, de akik például a színházat vagy éppenséggel a kiállításokat várják, legyenek még pici türelemmel. Húzzuk, rángatjuk, nyújtjuk a takarónkat, hogy aláférjen minden, amit-akit szeretnénk. Például Korniss Péter fotói, független színházi előadások, „katlancelebek”, mint Mucsi Zoli, Vecsei Hasi, Háy János

(És átugrottuk a pénteket: nos, azon az estén lesz, ha segítetek, a Julie-emlékest. És ha megvalósul, aznap este Beck Zoli és Jehan lesznek a dídzsík a Nappaliban…)

Ha tetszik, amit eddig olvastál, váltsd meg a bérleted mihamarabb az alábbi gombra kattintva!

Bérletvásárlás
Hamarosan újra jelentkezünk, sok-sok új hírrel (március közepétől figyeljétek a Facebook-oldalunkat),
jókat nektek,
a katlancsapat"
Talán már hallottad, idén különleges projektbe kezdtünk: a ti segítségetekkel szeretnénk megszervezni a 17. Ördögkatlan egyik legfontosabb eseményét, a koncertet, amin Julie-ra emlékezünk. Ha teheteted, kérünk, támogass bennünket egy jelképes összeggel IDE KATTINTVA, hogy tudjuk ez nemcsak nekünk, de nektek is fontos.
Az Ördögkatlan szerény anyagi háttérrel rendelkezik e pillanatban. Körülöttünk oly sok a nehézség, hogy magunk is tudjuk: vannak fontosabb megoldanivalók. De ha valaki úgy érzi, segíteni akar, arra kérjük, gondoljon ránk, amikor felajánlja adója 1 százalékát. Ne feledjétek, bár az összeg apróságnak is tűnhet, mindenképp érdemes rendelkezni róla!

Nincsenek megjegyzések: