2023. január 25., szerda

FÉNY ÚTJA 2023 PÁLYÁZAT

 

A Fény Útja Pályázat célja

A 2023-as Zsolnay Fényfesztivál szervező csapata a Fény Útja állomásaira pályázatot ír ki. A jelentkező alkotások egyaránt lehetnek új és már korábban bemutatott munkák, a lényeg, hogy minden tekintetben igazodjanak jelen kiírás feltételeihez, eszmeiségéhez.

A Zsolnay Fényfesztivál (továbbiakban ZSFF) elkötelezte magát a fényt, mint művészi kifejező eszközt alkalmazó művészeti alkotások bemutatása mellett.

A ZSFF jelen pályázatában nem feltétlenül kész, minden tekintetben kidolgozott alkotásokat vár. Olyan ötletek, munkák leadása is lehetséges, melyhez az alkotó további segítséget igényel a helyszínhez igazítás, valamint az egyes technikai feltételek megvalósítása tekintetében. Fontos azonban, hogy a pályázatban szereplő alkotásnak térben és időben, valamint reális anyagi keretek között megvalósíthatónak kell lennie.

Jelen pályázat lehetőséget teremt a 2023-as Fény Útja alkotásai közé való bekerülésre. A szervező fenntartja a jogot, hogy a Fény Útján a pályázó alkotásokon kívüli alkotásokat is megjelenítsen. A meghívásos és a pályázat útján kiválasztott alkotások aránya a pályázatra határidőre beérkezett, érvényes, a szervezők által bemutatásra kiválasztott pályázatok számától válik függővé.

A szervező fenntartja a jogot, hogy a kiválasztott munkákon az alkotóval közös megegyezéssel, a művészi koncepciót nem érintő módosításokat eszközöljenek a bemutathatóság és megvalósíthatóság érdekében.

A Pályázók Köre

A ZSFF jelen pályázatára a fesztiválon korábban már szereplő alkotók, és új művészek munkáit egyaránt várja. Művészeti végzettség, múltbéli tapasztalat, korábban létrehozott fényművészeti munkák nem kizárólagos feltételei a sikeres pályázatnak, de előnyt jelenthetnek.

A Pályázat Témája

A ZSFF olyan izgalmas fényművészeti installációkat, vetítési-fényfestési ötleteket, valamint multidiszciplináris alkotásokat keres, amelyek magával ragadják, inspirálják és interaktív módon bevonják a közönséget, miközben reflektálnak az általunk előnyben részesített témákra.

A 2023-as évben olyan témákra reflektáló alkotásokat keressük, amik konkrétan vagy eszemiségében reagálnak korunk olyan fontos kérdéseire, kihívásaira, mint a klímaváltozás, energiaválság.

  • fenntartható / újrahasznosítható ötletek, megoldások
  • környezetkímélő és energiahatékony eszközök használata
  • megvalósítása a lehető legkisebb környezetszennyezéssel jár
  • napfényben és éjszaka egyaránt bemutatható alkotások
  • társadalmi problémákra való reflektálás
  • kulturális és nyelvi határok meghaladása

A megnevezett témák irányadóak, az ezekre reflektáló, ezeket használó alkotások a kiválasztáskor előnyben részesülnek, azonban nem kizárólagosak.

A Pályázat Elbírálási Szempontjai

Valamennyi pályázat a következő kritériumok alapján kerül elbírálásra:

  • Eredeti ötlet, tartalom, megvalósítás, új művészi koncepció
  • Kreatív koncepció
  • Alkotás művészi értéke
  • Közönség élmény
  • Kijelölt témák használata
  • Műszaki megvalósíthatóság
  • Gazdaságos megvalósítás

A Pályázat Benyújtása

A jelentkezés benyújtásához regisztrálj és töltsd ki online jelentkezési lapunkat, melyet a "Pályázat Benyújtása" linken érsz el. Kizárólag ezen a rendszeren keresztül leadott, hiánytalan pályázatokat tudunk figyelembe venni. A jelentkezési lap kitöltése előtt kérjük, győződj meg arról, hogy figyelmesen elolvastad pályázati felhívás részleteit, valamint a Pályázati Segédletet.

A pályázat benyújtásának határideje: 2023. március 10. 24.00 CET

Pályázat leadással illetve a jelentkezési lap kitöltésével kapcsolatban esetlegesen felmerülő kérdéseket a fenyutja@zsolnayfenyfesztival.hu címre várjuk.

Pályázati portál:

https://palyazat2023.zsolnayfenyfesztival.hu/

Döntéshozatal És Eredményhirdetés

A ZSFF csapata technikai és művészeti tanácsadók bevonásával hozza meg döntését.

A döntés megszületése után minden pályázót e-mailben értesítünk az eredményről.

Eredményhirdetés ideje: 2022. április 5.

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a Fény Útja pályázatával párhuzamosan 2023. februárjában hirdetjük meg a ZSOLNAY LIGHT ART Fényfestő Pályázatot is, ennek keretében válasszuk ki a Pécsi Székesegyházra készülő mapping alkotásokat. A két pályázat mind a kiválasztás folyamatában, mind a határidők tekintetében egymástól teljesen elkülönül. 

A Zsolnay Light Art Fényfestőversennyel kapcsolatosan az alábbi elérhetőségen fogunk tájékoztatást adni: https://www.zsolnayfenyfesztival.hu/zsolnay-light-art

KAPCSOLAT

A pályázat elkészítése alatt örömmel állunk rendelkezésre, kérdéseid a fenyutja@zsolnayfenyfesztival.hu email címre küldd.

További információk a fesztiválról:

https://zsolnayfenyfesztival.hu

https://www.youtube.com/c/ZsolnayFényfesztiválPécs

https://www.facebook.com/zsolnayfenyfesztival

Hola

Nincsenek megjegyzések: