2021. szeptember 23., csütörtök

Fekete-fehér Budapesten is!

 

Légrádi Gergely Fekete-fehér című monodrámája nagy sikerrel debütált idén az Ördögkatlan Fesztiválon. A Stefan Zweig utolsó művéből, a Sakknovellából készült színpadi adaptáció Ujj Mészáros Károly rendezésében, Göttinger Pállal a (fő)szerepben már Budapesten is látható.

Stefan Zweig világhírű osztrák író legismertebb műve a Sakknovella. A „mesternovella” a szerző utolsó szépirodalmi alkotása, és még halála évében, 1942-ben megjelent. Főhőse - dr. B., egy letartóztatott ügyvéd - a Gestapo börtönében egy, a vallatóitól elcsent könyvből tanulja meg a sakkjáték stratégiáját. A sors úgy hozza, hogy szabadulása után dr. B.-nek az akkori sakkvilágbajnokkal szemben kell bizonyítania tudását. 

Az ügyvéd és a világbajnok drámai feszültségű összecsapásának történetét adaptálta színpadra Fekete-fehér címmel Légrádi Gergely író, a Magyar Színházakért Alapítvány alapítója. 

„Egy hajóút – hosszú utazás. Van idő mesélni, van idő játszani. Úgy tűnik, barátaink – a Mesélő, Dr. B., Czentovic a sakkvilágbajnok, és persze a skót bányamérnök, McConnor – pont ezt teszik.
Egy hotelszoba – akár egy börtön cellája. Van idő mesélni, van idő játszani. A magányos fogoly megpróbálja minden áron ép elmével túlélni az új hatalom pusztító elnyomását. A végeláthatatlan kihallgatásokat. Hogyan segíthet mindebben a sakk? Hol kezdődik a játékszenvedély és hol válik őrületté? Csak úgy sorjáznak a játszmák, amelyeket le kell játszani, úgy önmagával, mint a másik színnel és a hatalommal.”

A Fekete-fehér 60 percben mutatja be az ember konfrontálódását az embertelen rendszerrel, leírja egy fogoly szenvedését, akinek semmi lehetősége nincs arra, hogy kapcsolatot teremtsen a külvilággal. Erőteljesen veti fel a megszállottság, a vakító önhit, kapzsiság és manipuláció kérdéseit. 

Az előadás rendezője a számos nemzetközi díjjal kitüntetett Ujj Mészáros Károly filmrendező (Liza, a rókatündér, X – a rendszerből törölve, Alvilág). A monodráma mind a négy főhősének szerepében az Ördögkatlan Fesztivál egyik munkatársa, a Junior Príma-díjas Göttinger Pál látható, aki amellett, hogy rendezőként és színpadi szerzőként is jegyzett, a már legendásnak számító Telefondoktor, a Momentán és az Operabeavató előadásokból, valamint a sokszoros díjnyertes Susotázs című film főszereplőjeként is ismert. 

A Fekete-fehér 2021. szeptember 26-án az Eötvös10-ben (1067 Budapest, Eötvös u. 10.), majd október 12-én és 15-én a B32-ben (1111 Budapest, Bartók Béla út 32.) látható, mindegyik alkalommal este 7 órától.

„Tessék beszállni. A hajó hamarosan kifut. Ahogy a gondolkodási idő, amely a következő lépés megtételére rendelkezésre áll. Szóval? Beszáll? Leül? És lép végre-valahára?”

Jegyek:

https://www.jegy.hu/program/legradi-gergely-fekete-feher-125562

https://www.jegy.hu/program/legradi-gergely-fekete-feher-rendezo-ujj-meszaros-karoly-125037

Nincsenek megjegyzések: