2018. november 27., kedd

aqb OPEN HOUSE

Ismerd meg a kortárs művészet budafoki központját!

Három napig megnyitja kapuit az art quarter budapest. November 29. és december 1. között nyitott műtermekkel, épületbejárással, kiállításmegnyitókkal, koncertekkel és zenei performanszokkal várják mindazokat, akik megismernék az országban egyedülállónak számító kortárs művészeti központot és az ott alkotó kreatív közösséget. 

Az art quarter budapest privát kezdeményezésből született, független kulturális intézmény, ami Budafokon, az egykori sörgyár épületeiben található. Ahol az 1930-as évekig sört főztek, ott ma egy dinamikusan fejlődő, nemzetközi kortárs művészeti központ működik műtermekkel, kiállítótérrel, nemzetközi rezidenciaprogrammal és itt található a 4DSOUND Stúdió is. November 29. és december 1. között bárki bejárhatja az épületet, és megismerheti az aqb kreatív közösségét, az itt alkotó magyar és nemzetközi művészeket.

Az eseménysorozat november 29-én két kiállításmegnyitóval kezdődik. Az aqb egyik jelenlegi rezidens művésze, a brazil Miguel Miguel Miguel. Már a mozikban! Csak az Ön biztonsága érdekében című tárlata egy olyan társadalom válogatott történeteit mutatja be, amelyik önként(elenül) úgy döntött, hogy a saját lelki békéje érdekében hagyja magát becsapni és irányítani. A bemutatott sorozat színpompás, mégis maróan gúnyos régimódi moziposztereken keresztül egy idejétmúlt témát idéz fel keserű humorral és egy generáció elmúlásának tragikus érzetét keltve. Az aqb kiállítóterében, a Project Space-ben a szerb kortárs képzőművészet progresszív művészeinek alkotásai tekinthetők meg nemcsak ezen a hétvégén, hanem egész január 4-ig. A belgrádi U10 művészeti csoportosulás tagjai a személyes tér, a mindennapi élet, az emlékek, a jövő, az intimitás és a közönséggel való kapcsolat megteremtése érdekében hozták létre sajátos narratívájukat Műveikben azonban nemcsak egyéni céljaik, hanem a szerb kortárs művészek kollektív identitása is felismerhető. 

November 30-án és december elsején a Spatial Sound Institute is csatlakozik az eseményhez. A 4DSOUND Stúdióban négy olyan művet mutatnak be, amelyek hallhatóvá teszik a körülöttünk lévő „hallhatatlan valóságokat”. Hajnóczy Csaba és Szilágyi Lenke A tengertől a folyóig és vissza c. munkájában a vízzel kapcsolatos narratívákat bontakoztatnak ki a 4DSOUND rendszerén, míg Lisa Greenaway koncertjén Magyarország hat különböző közösségéből származó mesélő kísérletezik a beszélt hang és a zene kapcsolatával. Ezek a zenei narratívák a történetmesélés lehetőségeit a térbeli hang rendszerében értékelik át. Szombaton az egyedülálló stúdiótérben Rebekka Meyer és Camille Roth, valamint Pierre Jolivet zenei installációi az elektromágneses hullámok „hallhatatlan” valóságát teszik érzékelhetővé. 

Ezek mellett pénteken egy vegán vacsorán is részt vehetnek, az arra regisztráló érdeklődők, szombaton pedig az aqb Bar terében ehető és nem ehető emléktéglákból épít közösségi élménykonyha-installációt  Kis Judit és Trapp Dominika. Együttműködésük alapját olyan munkáik képezik, amelyekhez inspirációt többek között falunapi standok közt bámészkodva és vidéki mesteremberekkel töltött idő alatt szereztek az alkotók. A közönség aktív részvételén alapuló esemény kísérlet arra, hogyan lehet egyszerű, talán elavult, vagy túl hétköznapi, de szimbolikus tárgyakat kortárs módon újraértelmezni és együtt megemészteni.

A zárónapon műteremlátogatáson és épületbejáráson mutatkoznak be az art quarter budapest  művészei, kreatív cégei és rezidens alkotói, többek között Christa Bartesch, Benkő Lilla, Frenyó Júlia, Gartner Dániel, Halász Péter Tamás, Kőszeghy Flóra, Szabó Kristóf - KristofLab, Szerdi Gábor, Pamela Calore (CA) és Datson Hughes (AU).


aqb Open House
2018. november 29. – december 1. 
Budapest, 1222 Nagytétényi út 48-50.



NOVEMBER 29. CSÜTÖRTÖK / THURSDAY

18:00 - aqb Air kiállításmegnyitó - Miguel Miguel Miguel (BR) Már a mozikban! Csak az Ön biztonsága érdekében. / Now Playing. For your safety only. (főépület 4. emelet)

19:00 aqb Project Space kiállításmegnyitó - U10 szerb kortárs képzőművészeti kollektíva / exhibition opening of U10 artist collective from Belgrade at aqb Project Space

Művészek: Lidija Delić, Isidora Krstić, Nina Ivanović, Iva Kuzmanović, Nemanja Nikolić, Sava Knežević and Marija Šević. 

Megtekinthető: 2018. november 29. – 2019. január 4. 

NOVEMBER 30. PÉNTEK / FRIDAY

Inaudible Realities at Spatial Sound Institute - Open Event

17.00-18.30 A hallás ökológiája: Paul Oomen előadása / The Ecology of Listening: Paul Oomen

18.30 Vegán vacsora (Regisztrációval) / Vegan dinner (RSVP ONLY)

19.30-20.05 A tengertől a folyóig és vissza / From Sea to the River to the Sea: Hajnóczy Csaba & Szilágyi Lenke 

20.15-21.45 Hangzás I.: Magyar - Pengeélen / Sonority I : Magyar - Dancing on Blades: Lisa Greenaway (AU)

DECEMBER 1. SZOMBAT / SATURDAY

14:00-18:00 aqb OPEN HOUSE - műteremlátogatás és épületbejárás: bemutatkoznak a ház művészei, kreatív cégei és rezidens alkotói / introducing our local artists, creative companies and international resident artists of aqb

14:00-18:00 Kis Judit és Trapp Dominika: Installáció és eat art projekt / Installation and eat art project 

Inaudible Realities at Spatial Sound Institute - Open Event

14.00-16.00 Az elektromágnesesség mítosza / Myths of Electromagnetism : Rebekka Meyer and Camille Roth

16.00-18.00 Mémétique Élucubrations: Pierre Jolivet

18.00-20.00 Az elektromágnesesség mítosza / Myths of Electromagnetism : Rebekka Meyer and Camille Roth

20.00-22.00 Mémétique Élucubrations: Pierre Jolivet



Személyes tértől a popkulturális elemekig
U10 – Kortárs belgrádi művészek az art quarter budapestben

A belgrádi U10 művészeti csoportosulás tagjai a személyes tér, a mindennapi élet, az emlékek, a jövő, az intimitás és a közönséggel való kapcsolat megteremtése érdekében sajátos narratívát hoznak létre. Műveikben azonban nemcsak egyéni céljaik, hanem a szerb kortárs művészek kollektív identitása is felismerhető. November 29. és január 4. között az art quarter budapestben a szerb kortárs képzőművészet legprogresszívebb művészeinek alkotásai tekinthetők meg.  

A fiatal belgrádi kortárs művészek gyűjtőhelye, az U10 hat évvel ezelőtt alakult. A kezdő képzőművészeket támogató művészeti intézmények és kiállítási helyek hiányára reagálva nyitották meg 2012-ben az U10 Art Space-t. A független, nonprofit kiállítási tér a helyi, feltörekvő művészek támogatását tűzte ki célul. Az U10 a belgrádi kortárs szcéna egyik legmeghatározóbb helyszínévé vált, és számos nemzetközi együttműködésnek köszönhetően nagyon sokat tett azért, hogy a szerb művészek világszerte egyre ismertebbek lettek.  

Az U10 művészeti csoport tagjait a közös gondolkodásmód, a hasonló világnézet köti össze, ám mindannyian egyéni művészeti utakat járnak be. Nemanja Nikolić festményeiben sajátosan transzportálja a filmet, a hangot és a zenét a geometriai absztrakció nyelvére. Alkotásaiban a filmművészeti kódokra fókuszál: a frémek, a vágás, a képkockák - a film narratívájától eltérő - kölcsönhatásra. Iva Kuzmanović a popkultúra elemeit használja arra, hogy legkorábbi erotikus élményeit átértékelje – szembe menve az általános, szentimentális felfogással. Festményei egyaránt tisztelegnek a „nem ítélő” ártatlanság előtt és egyben kritikái is annak. Marija Šević pedig intim, budoir-szerű jeleneteket fest, amelyek a fiatalokat mutatják be, amint partizás és az éjszakai élet hevében elszalasztják a pillanatokat. A nézőket pedig egy sajátos nézőpontba helyezi, ahol az öröm és az önpusztítás közötti határvonalat nehéz meghatározni.

Lidija Delić művészetét a legbelsőbb folyamatok és a külső terek közötti kapcsolat közvetlen feltárására alapozza. Az érzelmek, álmok, emlékek és a képzelet belső terét kiterjeszti és átülteti a galéria fizikai terébe. Nina Ivanovićot ezzel szemben a hétköznapi helyzetek és terek nyűgözik le, ezeket dokumentálja fényképezőgépével, majd monumentális térbeli rajzokat hoz létre a természeti és a városi terekről, egyfajta vizuális napló formájában. Isidora Krstić installációja szintén egyfajta vizuális esszé, amelyen keresztül emlékeivel és tapasztalataival kapcsolatos félelmeit és aggodalmait vizsgálja. Sava Knežević fő témája ezzel szemben a jövő. Munkáiban az egyén azon képességével foglalkozik, amikor elméjében a jövővel kapcsolatosan sajátos rendszereket, fantazmákat hoz létre, még akkor is, ha ezek általában csalódást okoznak.  


U10
art quarter budapest, Project Space
2018. november 29. – 2019. január 4.  

Megnyitó: 2018. november. 29. 19:00

Művészek: Lidija Delić, Isidora Krstić, Nina Ivanović, Iva Kuzmanović, Nemanja Nikolić, Sava Knežević and Marija Šević. 

A kiállításmegnyitó egyben az aqb Open House esemény része.

Nincsenek megjegyzések: