2017. április 24., hétfő

Hollywood messze van

"Sipi halála után készült ez a dal, de sok másikkal együtt a végén fiókban maradt - csak páran hallhatták az akkori változatot -, egészen mostanáig, új köntösbe öltöztetve."
(Sarnabör)

"Sipos László (Sipi) Sándorfalván, Csongrád megyében született. 1981-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, Budapesten. Rövid kecskeméti kitérő után Pécsre szerződött, még 1981-ben. Hamarosan a Pécsi Nemzeti Színház vezető művésze lett. Kitűnő alakítások fényéből, új erőpróbák elől ragadta el a tragikus halál."
(fülszöveg részlet az "Ím, itt, leghátul, legelöl" 
című posztumusz kazettáról)


"Csöpi és Sipi

Húsz esztendeje már, hogy március 21-én meghalt a 34 esztendős dramaturg, Gűth János és a 32 éves színművész, Sipos László (fotó).
Csöpi, amikor megtudja, hogy Sipi és a két Józsi (Pilinczes és Werner) mellett van még hely a Skodában, úgy dönt, vesszen inkább a vonatjegye, a fiúkkal megy haza. Van mit megbeszélniük – gondolja, miközben megfűzi Pilinczest, üljön már hátra, mert az ő hosszú lábai elöl jobban elférnek. Közben a hatoson, a dunaújvárosi egyenesben egy elhagyott kivilágítatlan pótkocsiba belerohan egy autó. Rendőrök, mentők, ahogy kell; áldozatok, roncsautó el; kivilágítatlan pótkocsi marad! 
A fiúk sikeres pesti vendégjátékon vannak túl. A Csirkefej és az Emigránsokután Sipi lenyomja legújabb önálló estjét is, melyet Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című írásából készítettek Csöpivel. 
Sipi boldog, hisz csupa jó történik vele ezidőtájt. A pécsi közönség kedvence, minden szerepben sikere van, friss a pecsét és az aláírás a kontraktuson, mely az elkövetkező évadtól a fővárosi Nemzeti Színház tagjai közé sorolja. Külön jó, hogy ez alkalommal megmutathatja magát a pesti ítészeknek is – mereng s szorong, mert ott nem számítanak a vidéki sikerek, mindent újra kell kezdenie. Ám az arcán mosoly, hisz otthon szuszókál életének legnagyobb csodája, a néhány hetes Kissipi. 
Csöpi ekkor már tapasztaltabb atya, hisz az ő fiacskái nem heteket, de éveket számlálnak. Abban egyeznek, hogy percet sem tovább a messzi idegenben. Reggel, a srácok ébredésekor, otthon a helyük. 
Csöpi élete is kiteljesedve. Már műszaki főiskolásként is a színház a mindene. Színészként is megvillantja tehetségét, de őt az egész érdekli. Dramaturg diplomát szerez, és amolyan tudós művészként – nyíregyházi kanyar után, mint a Pécsi Nemzeti Színház dramaturgja – boncolja, elemzi, álmodva konstruálja a színházat. 
Pilinc és Werner bevackolják magukat a hátsó ülésekre. Csöpi és Sipi az esti előadást vitatják, és a hogyantovábbot vizionálják. Sipi, McMurphy-t próbálja a „Kakukkfészekben” , igényli Csöpi véleményét. Tudják, hogy a Hajnóczy-darabbal is sokat fognak még együtt turnézni, hisz Pest és Pécs között a távolság…
Sipi sem veszi észre a pótkocsit, s így az ő előadásában a halál azon az estén lovagol ki utoljára Perzsiából. 
Húsz esztendeje már, hogy március 21-én meghalt a 34 esztendős dramaturg, Gűth János és a 32 éves színművész, Sipos László. 
Az utóbbi időben azt találgatom, kemény, karizmatikus, sokszor öntörvényű személyiségükkel, milyen szerepet játszanának ennek a lelkében, szellemében, „testében” feldúlt városnak, országnak az életében?"
(Juhász Lászlóterasz.hu)




Nincsenek megjegyzések: