2016. január 16., szombat

Készülőben a Vakondok dokumentumfilm-sorozat negyedik része. Kerülj fel Te is a filmvégi highscore listára!

Az új epizód a magyar számítógépes játékok fejlesztésének hőskorát mutatja majd be. A vasfüggönynek köszönhető elszigeteltség ellenére Magyarországon a nyolcvanas-kilencvenes években rendkívül színvonalas számítógépjáték-fejlesztések folytak. A 80-as évek közepén Nagy Britannia és Magyarország volt a két első számú komputerjáték-előállító a világon. Olyan kiadók adták ki a magyar játékokat, mint például a Commodore, Virgin, Activision.

Magyar szempontból a korszak két legjelentősebb cége az ’56-ban Angliába disszidált Stein Róbert alapította Andromeda Software, és a hazai Novotrade volt, mely az államosítás utáni szocialista éra első részvénytársaságának tekinthető. Az 1984. szeptember 20-23-a között Londonban megrendezett Personal Computer Show-n már mintegy tizenhárom magyar játékot mutattak be, amelyeknek csak az előlegeikből kb. 140 000 font bevétel folyt be. A The Times 1984. november 24-ei száma arról írt, hogy a “nyugati játékboltok letakarítják a polcaikat, hogy elférjenek rajtuk a magyar játékok…” 

A játékfejlesztésbe olyan, más művészeti ágakat képviselő emberek is becsatlakoztak, mint például a Piramisnak és Charlie-nak is dalszövegeket író Horváth Attila, Kiss László, az Európa Kiadó együttes basszusgitárosa, vagy épp Mericske Zoltán a Bergendy együttes tagja.
“Olyan időszak volt ez, mint a húsz évvel korábbi, csak akkor mindenki gitározni tanult, most meg programozni.’ - Révbíró Tamás, a Novotrade egykori művészeti vezetője.

2016. január 4. és augusztus vége között minden héten kikerül egy újabb werk videó a film gyártásáról, amiben egy-egy újabb szereplő kilétére derül fény. A videókat megosztók a www.vakondok.com/jatek oldalon egy játékban vehetnek részt, ahol a werk videóknak a 10 legnagyobb nézettséget szerző játékos neve felkerül a film végén elhelyezésre kerülő highscore listára.

Az első werk videóban Kiss Donát, a Novotrade egykori stúdióvezetője látható, aki arról is mesél majd a filmben, hogy érték el, hogy a magyarok a '80-as években Nintendo-ra is tudjanak fejleszteni, miközben ez akkor még csak pár, főleg japán fejlesztő cég kiváltsága volt az egész világon. A videó itt tekinthető meg: https://vimeo.com/143938190

A film várhatóan 2016 őszén kerül nyilvános bemutatásra.

A Vakondok dokumentumfilm-sorozat korábbi részei ingyenesen megnézhetőek a www.vakondok.com oldalon.

Friss információkért a filmről kövesd a Vakondokot Facebook-on: https://www.facebook.com/Vakondok



Így készült a Vakondok 4 - 01 - Kiss Donát from Moleman on Vimeo.
Werkvideó a Vakondok 4 - Végigjátszás című dokumentumfilm készítéséről.

Epizód: 01.

Kiss Donát, a Novotrade egykori stúdióvezetője.

www.vakondok.com

Kiss Donát a Caesar the Cat című játék scpectrumos átiratával kezdte Novotrade-es játékfejlesztői pályafutását, majd az Eureka! Spectrumos változatát fejlesztő csapat vezetője lett. Közben Rényi Gábor, a Novotrade elnöke felkérte, hogy legyen a cégen belül a játékfejlesztő stúdió vezetője. Így ő fogta össze a Novotrade alatt futó külső játékfejlesztő csapatokat, és koordinálta a fejlesztések menetét. A 80-as években a Magyar televízió "Mi és a Számítógép" című magazinműsorának műsorvezetője volt több évadon keresztül, amiben nem egyszer szó esett a korabeli magyar játékfejlesztésekről is.

A filmben mesél majd arról is, hogy érték el, hogy a magyarok Nintendo-ra is tudjanak fejleszteni, miközben ez akkor még csak pár, főleg japán fejlesztő cég kiváltsága volt az egész világon.


Így készült a Vakondok 4 - 02 - Ian Livingstone from Moleman on Vimeo.
Werkvideó a Vakondok 4 - Végigjátszás című dokumentumfilm készítéséről.

Epizód: 02.

Ian Livingstone a Kaland Játék Kockázat könyvek egyik megalkotója, az Eidos Interactive egykori elnőke és ügyvezetője, és a magyarok által fejlesztett Eureka! számítógépes játék írója.

www.vakondok.com

Ian Livingstone 1975-ben két szobatársával együtt alapította meg Game Workshop nevű cégét, mellyel többek között a Dungeons & Dragons szerepjáték első angol viszonteladói lettek. A 80-as évek elején Steve Jackson-al közösen alkotta meg a Fighting Fantasy (itthon Kaland Játék Kockázat) címen megjelent könyvsorozatot, melyet 1998-ig 23 nyelven adtak ki, és több mint 14 millió példányban értékesítettek. A könyvek sikerének köszönhetően az 1984-ben megjelent angol Eureka! számítógépes kalandjáték történetének és játékmenetének kidolgozására őt kérte fel a játékot kiadó Domark cég. A programfejlesztéssel a magyar Novotrade céget bízták meg, így Livingstone többször is járt akkoriban Budapesten a fejlesztések kapcsán. 1993-ban befektetőként is beszállt a Domarkba, amiből aztán több cég egyesülésével létrejött az Eidos Interactive, aminek elnöke és ügyvezetője is volt egy ideig. Olyan játékok létrejöttét felügyelte ez idő alatt, mint pl. a Tomb Raider vagy a Hitman.

Nincsenek megjegyzések: