2015. február 10., kedd

A MEDIAWAVE Alapítvány pályázatot hirdet FALAK témakörben

fotó: Molnár Csongor - Simorág TánCirkusz előadás
a 2014-es Mediawaven
"A Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttléten minden évben nagy hangsúlyt fektetünk a közösségi,  társművészeti programokra is. Idén, e pályázat keretében keressük a bemutatni érdemes projekteket; csoportokat, egyéneket, akik a mostani speciális témánkra reflektálva hoznak új színt rendezvényünk programjai közé.

’FALAK’ témáról:
Az véletlen, hogy a berlini fal omlásának folyamata és a rendezvényünk 25 éves évfordulója egybeesik. Biztosan állíthatjuk, hogy nem volt semmi közünk hozzá! A közelmúlt történelmének egyik legemblematikusabb falbontása arra jó apropót szolgáltathat, hogy feltegyük a kérdést, miért is épültek a múltban és épülnek a mai napig is szomszédokat, népeket, kultúrákat elválasztó falak? A berlinin kívül hirtelen felrémlik a kínai nagyfaltól, napjaink palesztín-izraeli falán át, a Kelet-Közép-Európában egyre megszokottabb roma nyomornegyedek, gettók elszomorító képe. Jól tudjuk, hogy e falak nem elsődlegesen fizikai építmények, hanem az emberi agyakban felépülő szellemi falak fizikális vetületei. És nem is mindig öltenek fizikális formát. Alattomosabb formái láthatatlan, de gyorsan érzékelhető akadályokat jelentenek az emberi érintkezésben, ha óvatlanul rossz irányba lépünk. E nem felismerhető falak sokkal kellemetlenebbek és sok embertársunk életét keserítik meg. 
sokféle fizikai és szellemi állapotú - épülő és bomló – falakat keressük közösségi akciók, performance-ok, színházi- és egyéb előadások, művészeti produkciók formájában a 2015-ös Monostori Erőd, Dunai Bástyájában és a Duna-Parton megrendezésre kerülő EGYÜTTLÉT-en.


Az elmúlt években csapatunk egyre nagyobb hangsúlyt fektet a közösség építő, kapcsolat teremtő, ’aktív’ programokra, illetve a helyszínen, a fesztivál vendégek szeme előtt létrejövő, alakuló projektekre. Prioritást élveznek ezért azok a pályázatok, amik a közönséget aktivitásra buzdítja, bevonja, nem egy külső passzív szemlélőként értelmezi.


Képek az erődről:
Katt 1
Katt 2

Kategóriák:
A/ Nem csak ’FALAK’ téma által motivált:
- Közösségi programok

B/ Csak ’FALAK’ témában:
- képző-, ipar- és vizuális művészeti akciók
- installációk
- színházi-, tánc- előadások
- performance-ok
- egyéb művészeti projektek

Pályázók köre:
- egyének
- csoportok/társulatok/baráti körök/egyesületek stb.

Jelentkezési határidő:
2015. február 28.

Elbírálás határideje:
2015. március 09. – döntésünkről értesítést küldünk a pályázók által megadott email címre.

Díj:
- Bemutatkozási lehetőség a 25. MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Együttléten
- Fesztivál bérlet ( http://www.mediawavefestival.hu/ )

Jelentkezés: 

e-mail: flora@mediawave.hu ; az üzenet tárgya: Falak pályázat

Pályázat tartalma:
1. A beküldött alkotás(ok) kategóriája, címe
2. Az alkotás(ok) részletes leírása, amely minimum kitér – a FAL/FALAK szerepére, mikéntjére; az alkotás megvalósulásának folyamatára; a közönség – alkotás közti viszonyra;
3. A pályázó adatai (név, elérhetőség, email cím, eddigi bemutatkozások, referenciák stb.)
4. Az alkotásról - ha lehetséges – JPG formátumban, kép, terv, vázlat; amennyiben nem lehetséges a pályázóról/pályázókról egy fotó
A kiválasztott pályázók terveit és képanyagát feltöltjük web- és facebook oldalunkra."

Nincsenek megjegyzések: