2025. október 31., péntek
2025. október 30., csütörtök
15 éves Pécs zenei szíve – családi nappal ünnepli születésnapját a Kodály Központ
2025. december 13. (szombat), 11:00–22:00 – Pécs, Kodály Központ
Tizenöt éves lett Pécs egyik legfontosabb kulturális épülete, a Kodály Központ! Az évforduló alkalmából a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. egész napos születésnapi programmal várja a családokat, zeneszeretőket és az épület rajongóit. A Kodály 15 – Családi nap során december 13-án délelőttől késő estig koncertek, színházi performanszok, rendhagyó épületbejárások és különleges előadások várják a látogatókat – mindez díjmentesen!
A nap a gyerekeknek szóló Diótörő-koncerttel indul: 11 órától Varró Dániel és a Pannon Filharmonikusok vonósnégyese közösen mesélik el Csajkovszkij ikonikus karácsonyi történetét – zenében, versben, humorral és varázslattal.
Ugyanekkor indul az első „Kulisszatitkok” házbejárás, ahol a látogatók megismerhetik Európa egyik legjobb akusztikájú koncerttermének titkait: bepillanthatnak a színfalak mögé és megtudhatják, miért pont 999 fős a hangversenyterem. A sétát délután 15 órakor ismét megrendezik.
Délután a humor és a színház veszi át a főszerepet: Köles Ferenc és színésztársai két időpontban, 14 és 18 órakor is bemutatják interaktív performanszukat, a Kodály Turistákat. Az egyedi épületséta során hangpróbák helyett a színészek próbálják ki, meddig bírja a közönség a nevetést.
15 órától az épület tervezői, Cságoly Ferenc és Keller Ferenc avatják be az érdeklődőket a Kodály Központ tervezésének és születésének történetébe. A zenetörténeti vonalat Bősze Ádám folytatja 16 órától, aki szokásához híven csipetnyi humorral és jó adag zenei tudással mesél a nagy zeneszerzők különc viseleteiről és stílusairól „Mozart bikiniben, avagy hogy kerül a Pécsi Parfüm a zenetörténetbe?” címmel.
Este 18 órától Henri Gonzo különleges Bob Dylan-esttel idézi meg a legendás dalszerző ikonikus műveit a Kodály HiFi sorozat keretében, majd a nap zárásaként 19:30-tól Beck Zoltán és Grecsó Krisztián, azaz a beck@grecsó duó mutatja be új, Szeretet vessző béke című lemezét a hangversenyteremben.
Egész nap különleges zenei flashmobok színesítik az aulát „Kodály többszólamban” címmel, míg 17 és 22 óra között Varga Vince lenyűgöző fényinstallációja borítja fénybe az épület homlokzatát: a 15 év legszebb pillanatait megidéző, 15 perces „szuperloop” az intézmény múltját és jelenét fonja össze látványos formában.
A Kodály Központ születésnapja közös ünnep
A Kodály Központ megnyitása óta a magyar és nemzetközi koncertélet egyik legkiemelkedőbb helyszíne. Az elmúlt másfél évtizedben világhírű művészek, zenekarok és előadások otthona volt – a december 13-i családi nap pedig lehetőséget ad arra, hogy a pécsiek és a város vendégei együtt ünnepeljenek ebben a különleges épületben.
A programok díjmentesen, ingyenes regisztrációs jeggyel látogathatók, melyek november 3-tól vehetők át a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. jegypénztáraiban.
A jegyek a termek befogadóképességének mértékéig igényelhetők.
További információ: https://www.kodalykozpont.hu/programok/kodaly-15-csaladi-nap
2025. október 29., szerda
2025. október 28., kedd
NOVEMBER: A Jurányi és a Füge színházi ajánlata + kedvezmények, nyereményjáték
meNŐ hónap a Jurányiban
Női sorsok, női hangok, női témák reflektorfényben.
Egy csokorba szedtük a novemberi hónap női sorsokat érintő előadásait:
Egyasszony I Született: Wágner Emese I MILF I Mély levegő I Mikromacsó I Tapasztalt asszony I Mit ér, ha..., I Rosszkedvünk tele I Egy életem: Kemény Zsófi életrajzi stand up est I Kiállításmegnyitó: Tihanyi Anna: HER
Jó válogatást kívánunk!
30% KEDVEZMÉNY: EGY ŐRÜLT NAPLÓJA+MEDEA GYERMEKEI
A novemberi hónapban két előadásra biztosítunk a hírlevélolvasóink részére 30% kedvezményes jegyet egy-egy kuponkód felhasználásával:
EGY ŐRÜLT NAPLÓJA
2025. november 9. 20:00
,,Gogolnak az abszurd, társadalomkritikus humort felvonultató darabjai között számomra a piramis csúcsán áll az Egy őrült naplója. Ez a legsűrűbb, legkomplikáltabb műve, orvosi szempontból is végiggondolt és pontos: többféle betegség paródiája, miközben egy nagyon precíz, mérnöki szerkesztésű munka. Én azt is nagyon szeretem a színházcsinálásban, hogy a végletesen akkurátus mérnöki munkát bizonyos pillanatokban – mint befagyott tavon a jeget – meglékeljük, és akkor jön a káosz. Ráadásul az előadásban vannak olyan technikai részletek, amelyek tovább nehezítik a főszereplő, KERESZTES TAMÁS dolgát: egy, amúgy saját maga által elképzelt és megtervezett, egészen speciálisan torz és miniatűr színpadon kell játszania úgy, hogy közben egy looper segítségével az előadás zenei anyagát és összes atmoszféráját is felépíti élőben, miközben szinte megállás nélkül vagy igen apró szünetekkel közvetíti a szöveg tartalmát..." Bodó Viktor, Hvg (2016)
Kuponkód: ORULT30
MEDEA GYERMEKEI
2025. november 17. 20:00
A Jurányi színpadán már két éve repertoáron lévő Medea gyermekeit Euripidész, Franz Grillparzer, Jean Anouilh művei nyomán Hegymegi Máté rendezésében láthatja a közönség. A címszerepet Pető Kata játssza, Iászon szerepét ifj. Vidnyánszky Attila alakítja.
,,A Narratíva Kollektíva előadása korszerűen és új kérdéseket fókuszba helyezve dolgozza fel a többezer éves történetet. A korszerűség szerencsére nem az erőltetett aktualizálást jelenti, hanem épp az időtlen lélektani mélységek érdekes és érvényes (újra)értelmezését, melyet korunk pszichológiai ismeretei és kérdései ma talán még sokrétűbbé tesznek. A Narratíva Kollektíva továbbra is bátran kísérletezik.." Petri Flóra, Kortárs Online
JURÁNYI LATTE: KOLODKO MIHÁLY
Kolodko Mihály szobrászművész 2025-től a Jurányi Ház lakója. Ennek apropóján beszélgettünk vele a műtermében.
Az interjú ITT olvasható.
BUDAPEST 150: BESZÉLGETÉS AZ ITT, OTT ÉS MINDENHOL ELŐADÁS UTÁN
2025. november 13. 20:30, Jurányi
Pass Andrea író, rendező Itt, ott és mindenhol előadását követően egy izgalmas beszélgetésre hívunk a Budapest 150 pályázat három nyertes drámájával kapcsolatban.
A beszélgetést vezeti: Jászay Tamás, a Revizor Online főszerkesztője
A beszélgetőpartnerek:
Pass Andrea, Itt, ott és mindenhol (író, rendező)
Schwechtje Mihály, Stég (rendező)
Lábán Katalin, Titkos menetrend (rendező)
Kisari Szabolcs, Titkos menetrend (író)
Szeretettel várunk!
MASTERCARD ALKOTÓTÁRS-TITÁNIUM NYERTES PREMIEREK: PETI ŰRHAJÓJA+LITURGIA
Peti űrhajója: 2025. november 8., 9. 19:00, MU Színház
Vass Szandi író-rendező legújabb munkája a gyászról Hay Annával, Hrisztov Tomával és Timkó Jánossal látható a MU Színházban.
Peti története a veszteségeken keresztül vezet el minket a felismerésig: abban a pillanatban, amikor képesek vagyunk felelősséget vállalni saját magunkért és az érzéseinkért, a dolgok jobbra fordulnak. Akkor kezdődhet a gyógyulás, és űrhajóinkkal visszaindulhatunk a Földre.
Liturgia: 2025. november 17., 18. 20:00, Trafó
Gálhidy Gizella és Ferenczy-Nagy Boglárka frissen végzett fizikai színházi koreográfusok, rendezők, színésznők, elsősorban pedig fiatal nők. A pályakezdő női alkotói lét visszatérő dilemmáit formálják előadássá: ki rendelkezik felettem, a testem és a kreativitásom felett, mikor kell hallgatnom és mikor kell szót emelnem, kell-e egyáltalán hallgatnom? És egyáltalán mit jelent ma nőnek lenni, nem csak ebben a szakmában, de ebben az országban, ebben a társadalomban? Mindezt a mise tételeire felfűzve dolgozzák fel, arra is keresve a választ, hogyan lehet a test egyszerre végtelenül szent és profán.
Mastercard Alkotótárs - TITÁNium nyertes előadások 2024.
STAFÉTA NYERTES BEMUTATÓ: HA MÁR LÚD...
2025. november 30. 15:00, Jurányi
Főhősnőnk egy élete teljében lévő közönséges házi lúd. Egyetlen különös tulajdonsága, hogy semmi kedve az élethez. Legalábbis amióta van neki ez a furcsa… Ez a fekete… Ez a sűrű… Ez a tüskés, szőrös, rideg, hideg, undok depressziója.
Marta Guśniowska csodálatos és tanulságos meséje humoros hangnemben beszél a hétköznapjainkban tabusított depresszióról és az abból való kiútról, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Szereplők: Georgita Máté Dezső, Hrisztov Toma, Messaoudi Emina, Podlovics Laura, Vizi Dávid
Szerző: Marta Guśniowska I Zeneszerző: Cseri Hanna I Tervező: Veronika Keresztesova I Dramaturg: Szauer Lilla
A rendező munkatársa: Bali V. Gergely I Rendező: Kenéz Ágoston
A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósul meg.

A hírlevél olvasói között a Pagony Kiadó jóvoltából Az öröm trambulinon ugrál mesekönyv egy példányát sorsoljuk ki azok között, akik megírják, kik a könyvből készült gyerekelőadás, a Lili show, avagy az érzések láthatatlan élete alkotói.
Az előadás az Európai Unió támogatásával valósul meg.
A válaszokat az alábbi e-mail címre várjuk:
juranyijatek@gmail.com
A sorsolás napja: 2025. november 8.
2025. október 25., szombat
2025. október 24., péntek
2025. október 22., szerda
2025. október 21., kedd
Fények Elvarázsolt Erdeje nyílik Pécsen a Zsolnay Negyedben
250 000 izzó, 5 km fényfüzér: 6000 m²-en kel életre Pécs téli fényerdeje
Pécs, 2025. október 21. – Október 24-től a Zsolnay Kulturális Negyed mesebeli fényparkká alakul esténként: megnyílik a Fények Elvarázsolt Erdeje, a DECOLED Story of Lights fénykiállítás-sorozat pécsi állomása. A több mint nyolcvan installációból, kétszázötvenezer izzóból és öt kilométernyi fényfüzérből épülő látványvilág esténként tematikus sétára hívja a látogatókat a negyed udvarain és terein. A kiállítás különlegessége, hogy a Zsolnay gyár ikonikus, harminc méter magas kéménye is fénybe borul, miközben a látogatók programozható, okos LED-technológiával készült fényalkotásokat is megcsodálhatnak.
Első alkalommal ad otthont a Story of Lights fénykiállítás-sorozatnak a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed. A kiállítás közel 6000 négyzetméteren valósul meg: több mint nyolcvan önálló installáció, mintegy kétszázötvenezer izzó és öt kilométernyi fényfüzér rajzolja ki a látogatói útvonalat. A fényalagút, az erdei állatok és a tündérfigurák mellett a homlokzati vetítések adnak ritmust a bejárásnak, így a séta valódi fejezetekre tagolódó, esti történetté áll össze.
A háttérben jelentős emberi munka áll. A projektet tizenkét fős csapat építette fel körülbelül egy hét alatt, a kivitelezésben nagyjából kilencszáz munkaóra sűrűsödik, miközben a tervezésben és a logisztikában húsznál is több szakember működött közre. A helyszínhez illesztett látványvilág tudatosan a pécsi karaktert emeli ki: a negyed harminc méter magas gyárkéményének csúcsa klasszikus alpintechnikával kap fénydíszt. A látogatók „twinkly” (okos LED) technológiával megvalósított sokszínű fényrajzokat is láthatnak.
A fénypark célja nem csupán látvány, hanem Pécs téli közösségi terének létrehozása is.
Hummel Márk, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője elmondta: „A Fényfesztivál már megmutatta, mennyire különleges élményt jelent a fény Pécsnek. A Fények Elvarázsolt Erdejének megvalósításával a tél is saját ragyogást kap, amely új színnel gazdagítja városunk turisztikai kínálatát."
A Pécsen is létrejövő DECOLED Story of Lights fénykiállítás-sorozat koncepciója a fény, a művészet és a helyi történetek összefonására épül, hogy a látogatók ne csupán fényeket lássanak, hanem élményekkel és történetekkel gazdagodjanak.
„A Zsolnay a kreativitás és az alkotás bátorságának szimbóluma. Ezért keltünk életre itt egy mesebeli erdőt, ahol a fény történetté válik, a látogatók pedig részévé lesznek. Azt szeretnénk, hogy a látogatók ne csak fotókat, hanem különleges érzéseket is haza vigyenek magukkal ” – fűzte hozzá Eva Poláčková, a DECOLED ügyvezető igazgatója.
A Zsolnay Kulturális Negyed fénykiállítása 2025. október 24. és 2026. február 1. között, minden nap 17:00 és 21:00 óra között látogatható, kivéve az alábbi napokon: október 30., 31., november 1., december 24., 25. és 31.
2025. október 20., hétfő
2025. október 18., szombat
2025. október 17., péntek
Szünidei kalandok Pécsett – különleges programok az őszi szünetre
Az őszi szünetben a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed és a Cella Septichora Látogatóközpont változatos programokkal várja a 8–12 éves gyerekeket. A szülők fellélegezhetnek: a napközis jellegű foglalkozások egész napos élményt és felügyeletet biztosítanak, a rövidebb programok pedig családi kirándulások részeként is remek választások.
Őszi napközi a Zsolnay Negyedben
(naponta október 28–30. között)
Planetáriumi bemutatók, kézműveskedés, játékos Zsolnay-felfedezés, kísérletek és sok-sok játék várja a gyerekeket 8–12 éves korig. A részvételi díj tartalmazza a napi háromszori étkezést is.
https://www.zsolnaynegyed.hu/programok/oszi-napkozi-a-zsolnay-kulturalis-negyedben
Történelmi kalandok a Cella Septichorában és környékén
Egész napos elfoglaltságok felügyelettel, napi háromszori étkezéssel:
- Október 27-én az „Oly korban, elveszve az ókorban…” egész napos időutazás az ókori Sopiane-be történelmi szabadulószoba játékkal, ókori piaci-, színházi - és kézműves forgataggal és játékokkal, római legionárius felvonulással, korhű ruhában, korhű gasztronómiával.
- Október 28-án a „Város alatt – város felett” – egész napos program a múlt és jövő tükrében, időkapszula keresés a Cella Septichora Látogatóközpont 1600 éves föld alatti világában, majd időkapszula készítés és elrejtés a jövő számára a város felett a Misina tetőn. Mindeközben Panoráma csodálás és ebéd a TV-toronyban.
- Október 29-én a „Sopianae színpadán” – három állomásos ókori történelmi kalandjáték Pécs világörökségi helyszínein, ókori lakoma után a kalandjáték karaktereinek megformálása, jelmezkészítéssel, színházi próbákkal.
https://www.vilagoroksegpecs.hu/oszi-szunet-a-pecsi-vilagoroksegi-helyszineken
Új belvárosi séta - Sopianae nyomában
Október 23-án vadonatúj vezetett séta indul Pécs belvárosában, ami egy ókori római időutazásra hívja a résztvevőket: Fedezd fel a világörökség Cella Septichora titokzatos világát, majd sétálj az utcákon, ahol egykor fórum, bazilika és piac pezsgő élete zajlott. Képzeld el, milyen volt Sopianae mindennapja – és hagyd, hogy magával ragadjon a múlt!
Csík János és barátai: Adagio – ünnepi koncert október 23-án
Nemzeti ünnepünkön a magyar népzene, a költészet és a klasszikus zene találkozik egy felemelő esten a Kodály Központban. Csík János és barátai ezúttal is a lélekhez szólnak: József Attila, Radnóti Miklós és Juhász Gyula versei fonódnak össze a népzene és a kortárs zene különleges ízeivel.
Közreműködik többek között Balogh Kálmán, Bognár András, Szokolay Dongó Balázs és Őze Áron. Egy est, amely egyszerre elmélyülésre és felemelkedésre hív.
https://www.kodalykozpont.hu/programok/csik-janos-es-baratai-adagio-unnepi-koncert
Programok a Zsolnay Negyedben
A Zsolnay Kulturális Negyed kiállításai, látnivalói az őszi szünet minden napján nyitva lesznek. Az állandó látnivalók mellett több programmal is készülnek a szünidőre. A Planetárium csillagászati bemutatói és a Varázsóra sorozat látványos fizikai kísérletei október 25–30. több időpontban várják az érdeklődőket. Emellett október 25-én Csempehajtogatás – képkészítő műhely, október 26-án Kerámia élményfestés várja a kreatív gyerekeket és felnőtteket.
https://www.zsolnaynegyed.hu/ajanlataink/oszi-szunet-a-zsolnay-negyedben
Segítünk élménydússá varázsolni az őszi szünetet!
2025. október 16., csütörtök
Fiatal festészet-szobrászat 2025 - kiállítás és szakmai fórum
Hamarosan egy olyan tárlat nyílik Pécsen, amely úgy prezentál intézményi identitásokat, hogy a hallgatói gondolkodást, a friss perspektívákat és a kortárs vizuális nyelv kihívásait teszi láthatóvá.
Magyarország három, művészeti területen is jelentős felsőoktatási intézménye – a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem – az idei évben Pécsen mutatja be festő- és szobrászművész szakos hallgatóinak kiemelkedő munkáit. A Fiatal festészet-szobrászat 2025 című tárlat pécsi kiállítása egy többéves együttműködés soron következő lépése a korábbi, sikeres (egri és budapesti) bemutatkozások után.
A kortárs művészethez kötődő párbeszéd gazdagítása
Nem csupán bemutató: kulturális atmoszféra
A most bemutatásra kerülő művek izgalmas technikákkal, méretekben és anyaghasználattal tükrözik a tematika és a hallgatói kreativitás sokszínűségét. Ennek egyik következménye, hogy a tárlat során megismerhető alkotások nem az alkotók képzési intézményei szerint rendeződnek; a kurátori koncepció fókuszában a rokon tartalmak és tematikus kapcsolódások állnak, a kiállítás maga pedig így egy kivételes lehetőséget biztosít arra is, hogy a látogatók érzékelhessék a jövő generációinak vizuális gondolkodását.
Az ünnepélyes megnyitót egy, a szakma képviselőit megszólító fórum követi, melyen mindhárom intézmény több oktatóval és hallgatókkal is képviselteti magát; együttgondolkodásuk célja az érintetteket foglalkoztató, napjaink társadalmi-intézményi és nem utolsó sorban művészetoktatást érintő kérdéseinek, kihívásainak megosztása.
Helyszín: Pécs, Zsolnay Negyed, m21 Galéria
Megnyitó: 2025. október 21., 18 óra
Web: https://art.pte.hu/hu/esemenyek/kiallitas/fiatal-festeszet-szobraszat-2025
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1330078388791762/
A kiállítás megtekinthető: 2025.10.22 - 11.23. között, az m21 Galéria nyitvatartási idejében
2025. október 15., szerda
Fény, kreativitás, ünnepi hangulat – indul az Adventi Fényfestő Gyerekrajzpályázat
Idén is elindul az ország egyik legkedvesebb kreatív kezdeményezése a Zsolnay Örökségkezelő NKft. szervezésében: az Adventi Fényfestő Gyerekrajzpályázat. Ennek lényege, hogy a gyermeki fantázia ünnepi fénybe borítja a város főterén álló, ikonikus templomot, a Dzsámit.
Fényt, színeket és ünnepi örömöt hoznak a gyerekek Pécsre! Az Adventi Fényfestő Gyerekrajzpályázatra október 15. és november 14. között nevezhetnek a 4-14 éves gyerekek.
A pályázat arra hívja a résztvevőket, hogy Pécs ikonikus templomáról, a Dzsámiról készült sablon alapján készítsenek saját rajzokat, amelyek az ünnep szellemiségét tükrözik. Az alkotások idén is életre kelnek: az adventi hétvégéken a Dzsámi déli homlokzatára vetítve csodálhatja meg a közönség a gyerekrajzokat – immár hatalmas méretben, fénnyel és ünnepi varázzsal.
A hagyományosnak számító kezdeményezés országos szinten több ezer gyermeket inspirált az elmúlt években, akik „mini fényfestőként” engedték szabadon a fantáziájukat.
A pályázatra három korosztályban lehet nevezni:
- korcsoport: óvodások (4-6 évesek)
- korcsoport: 6–10 éves alsó tagozatos tanulók (1-4. osztály)
- korcsoport: 10–14 éves felső tagozatos tanulók (5-8. osztály)
Leadási határidő:
A pályamunkákat 2025.10.15. – 2025.11.14. 24.00 óráig várják elektronikusan, postán vagy személyesen leadva.
Közönségszavazás – döntsd el Te, ki legyen a közönség kedvence!
Az előválogatást követően a döntőbe jutott alkotásokat digitalizálják, majd korcsoportonként galériákba rendezve feltöltik a www.gyerekrajzpalyazat.hu oldalra, ahol bárki szavazhat kedvencére.
Szavazás időtartama: 2025. december 5. 12:00 – december 15. 12:00
Díjazás és eredményhirdetés:
Minden korosztályban három szakmai díjat és egy közönségdíjat osztanak ki, a nyertesek értékes jutalomban részesülnek.
A felhívás részletei és a mintasablon itt található:
https://www.adventpecs.hu/rajzpalyazat/rajzpalyazat
2025. október 14., kedd
Tökéletes Halloween Pécsen – egész napos boszorkányos kaland a Zsolnay Negyedben!
Töklámpások, boszorkányok és horrorklasszikusok
A pécsi Zsolnay Negyed idén is hátborzongató, ugyanakkor varázslatos kalandokkal várja a látogatókat október 31-én, Halloween napján. A program reggeltől hajnalig tart – a legkisebbektől a felnőttekig minden korosztály talál magának izgalmas élményt: bábjáték, filmvetítés, kalandjáték, tökfaragás, jelmezes buli, táncház, sőt még titkos szabadkőműves séta és horrorfilmes kiállítás is szerepel a kínálatban.
Gyerekeknek: móka, kaland és varázslat
A nap már délelőtt elindul a Halloweeni Dottó-járattal, amely a Széchenyi térről szállítja a kicsiket és szüleiket a Negyedbe. A legkisebbeket a Bóbita Bábszínház pöttömszínházi előadása („Körbe, körbe karikába”) várja, a bátrabbak pedig részt vehetnek a „Csokit vagy csalunk!” halloweeni kalandjátékban, ahol rejtélyek és meglepetések várják őket.
A tökfaragás, jelmezkészítés és arcfestés egész nap zajlik, délután pedig a klasszikus „Répamese” új, felújított változatát is láthatják a gyerekek. A napot egy családi filmvetítés zárja – a Pixar klasszikusa, a Szörny Rt. garantáltan mosolyt csal minden arcra.
Kora estétől: fények, titkok és tánc
A naplementével kezdetét veszi a Töklámpásgyújtó ceremónia, amely látványos fényfolyosóval varázsolja el a Negyedet. Aki a misztikumot kedveli, ne hagyja ki P. Horváth Tamás előadását és sétáját „A Zsolnayak és a szabadkőművesség” témában – egyedülálló bepillantás a legendák és szimbólumok világába. Ezzel párhuzamosan bábkészítő foglalkozás és a Misija Táncház várja a mozgásra vágyókat: balkáni ritmusok, tánctanítás és közösségi élmény – természetesen halloweeni hangulatban.
Éjszaka: borzongás, játék és buli
Az esti programokat már alkalomhoz illő megjelenéssel élhetik át a résztvevők, ugyanis lesz halloweeni sminkkészítés felnőtteknek. Ahogy a sötétség teljesen ráborul a Negyedre, az éjszaka a bátorságé és a fantáziáé lesz. A Bóbita Bábszínházban a Freeszfe Egyesület Salem – színházi társasjátéka a boszorkányperek világába repít, ahol a nézők is aktív szereplőkké válnak, és döntéseiken múlik a történet kimenetele. A másik teremben a klasszikus horror kedvelői A Rémálom az Elm utcában vetítésén borzonghatnak.
Az este egyik legborzongatóbb élményét nyújtja a Péntek 31 (13) – Klasszikus horrorfilmek kiállítása az Üvegházban. Itt életre kel a filmtörténet legsötétebb pillanatait bemutató kiállítás, ahol a Drakulától a Ragyogásig számos ikonikus jelenet idézi meg a félelem művészetét. Láncfűrész zúgása, a maszkos gyilkosok hideg tekintete és a pszichológiai feszültség mesterművei – mind itt várnak. A kiállítás ikonikus jelenetek rekonstrukcióival idézi fel a horror műfajának nagy alakjait és felejthetetlen pillanatait
A Pécsi Legendakalauz halloweeni sétája ezúttal is elindul a Széchenyi térről: Kövér András „Kövi” hátborzongató pécsi történetekkel kalauzolja végig a dottóra szállókat a város sötét múltján. Akiket inkább a játékos szórakozás vonz, azok az E78-ban Halloween edition kocsmakvízen mérhetik össze tudásukat, ahol a borzongás és a nevetés kéz a kézben jár. Az éjszakát pedig a DJ Albrecht jelmezes Halloween partyja zárja – fergeteges zenével, különleges installációkkal és halloweeni koktélokkal hajnalig.
Jegyek és regisztráció:
A programok többsége ingyenes, de sok közülük regisztrációhoz kötött a férőhelyek korlátozottsága miatt.
Belépődíjas programok: a Bóbita Bábszínház bemutatói (Körbe, körbe karikába; Répamese), Bábkészítő foglalkozás, A Zsolnayak és a szabadkőművesség – előadás és séta, Halloweeni Misija Táncház, Halloweeni sminkkészítés felnőtteknek, Salem – színházi társasjáték, Péntek 31 (13) – Klasszikus horrorfilmek kiállítása az Üvegházban, Jelmezes Halloween party DJ Albrechttel.
Részletes információ és jegyvásárlás: https://www.zsolnaynegyed.hu/programok/halloween-a-zsolnay-negyedben-2025












